34292. lajstromszámú szabadalom • Egyesített aprító és szitálókészülék körben lengő mozgású gépekhez
- 2 — tathatják. A (d) őrlőtárcsákat és a velük összekötött (o) szárnyakat a fátyolszövettel vagy szitafölületekkel bevont (e) keretek fogják körül. Az (e) keret egy-egy hengeres, és egy-egy ehhez csatlakozó, közepe felé lejtősen futó részből áll, mely utóbbi egy belső nyílással van ellátva, hogy azon keresztül a szitafölületen visszamaradt termék a legközelebbi alsó őrlőfölületek közé juthasson. Az (e) szitakeretet az (f) szitakeret fogja körül, mely az (e) kerethez hasonló alakkal bír. Az (f) szitakeret czélja az, hogy a már megszitált termékből a finomabb részecskéket kiválassza. A késztermék végül tömlőkön át vezettetik el. Midőn a gép mozgásba hozatik, annak csőrudakon függő része keringő lengésbe jön. Egyidejűleg azonban az (a) tengely, a ráerősített (d) őrlőtárcsák és (o) szárnyakkal együtt, saját tengelye körül is forgattatik. A keringő mozgás révén a földolgozandó termék is mozgásba hozatik, mely a beöntési nyílástól az őrlőfölületek közepe felé halad, itt földolgoztatik s erre kifelé hajtatik, a mikor is az (o) szárnyak az őrleményt az (e), illetőleg (f) szitafölületekhez hajtják. A szitaszöveteken át nem bocsátott termék további földolgozásnak vettetik alá. Mint a mellékelt rajzokon látható, egymás fölött több őrlőszerkezet rendezhető el, úgy hogy a terméknek a készüléken történő egyszeri átvezetése után tökéletes megőrlés és szitálás következik be. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Egyesített aprító és szitáló készülék, körben lengő mozgású gépekhez, jellemezve az által, hogy egy lengő keretbe ágyazott, keringő (a) tengelyen, melynek hajtása ismeretes módon, a hajtott forgattyútárcsával történő kapcsolás folytán következik be, egy (d) őrlőtárcsa van elrendezve, mely egy, a keringő s egyidejűleg forgó (a) tengelyhez merőlegesen és helytállóan ágyazott második (c) őrlőtárcsával működik össze, minek következtében a termék e két őrlőtárcsa között fölapríttatik, hogy aztán a röperő révén egy szitahengerhez hajtassék, melyen áthaladva, a keringő mozgás behatása alatt további szitafölületeken hajtatik keresztül. 2. Az 1. igényponttal védett készüléknek egy kiviteli alakja, jellemezve tetszőleges számú ilyen aprító és szitáló készüléknek egymás fölött való elrendezése által, abból a czélból, hogy az aprítás, illetőleg szitálás tetszés szerint, több ízben ismételhető legyen. (1 rajzlap melléklettel.) ••t.lj» tkSZVÉNVlXus .lAr, nyomdaja rUDAPBSTBN