34279. lajstromszámú szabadalom • Javítás a szokásos, esetleg már transzformált hálózati feszültségnek fokozására, csökkentésére, vagy kisebb feszültségekre való szétosztására szolgáló divizoroknak, vagy transzformátoroknak önműködő ki- és bekapcsolására szolgáló berendezéseken
2 — tatást végző fegyverzete és a kontaktus mozgó karja közé egy rugalmas (Z') közeget iktatni. A szolenoid szabályozására esetleg egy delejes anyagból készült beállítható (M) magot állíthatunk a szolenoidtekercsbe, mint ez a törzsszabadalomban már említtetett. Ezenkívül a szabályozás czéljából a szolenoid mozgó fegyverzetét is beállíthatóvá, illetve az álló maghoz közelíthetővé vagy attól távolíthatóvá tehetjük. A mennyiben a divizor vagy altranszformátor szekundér kiágazása három vagy több vezetékből, pl. három vezetékből áll, ugyanazon szolenoidra több, egymástól elszigetelt tekercselés alkalmazható, melyek különkülön az egyes elágazási körökbe vannak iktatva. A mellett, hogy ezen berendezés a szokásos áramfeszültségnek magasabb vagy csekélyebb értékre való átváltoztatására szolgáló átalakítóknak vagy elosztóknak be- vagy kiiktatására használható, még idő- vagy áramszámlálóval is egyesíthető oly módon, mint az már a törzsszabadalomban leírva van. Hasonlókép alkalmazható akár egyfázisú, akár pedig megfelelő változtatással több fázisú áramú vagy undulatorikus áramú hálózatokban is. Természetes, hogy úgy, mint a törzsszabadalomban itt is bizonyos esetekben, ha szükséges az iktatókar egyik vagy másik vagy mindkét értelmű mozgását kataraktusokkal vagy hasonlókkal csillapítjuk. Úgy a törzsszabadalomban leírt, mint a fenti javításokkal ellátott kiiktatót a komptőrök vagy egyéb mérő eszközök üresjárási áramfogyasztásának minimumra való redukálására is előnyösen lehet használni, még pedig úgy, hogy ha ezen említett mérő eszközök álló vagy mozgó feszültségi tekercseit vagy ezek egyik végét a kiiktató ellenállása után ágazgatjuk le, miáltal a mérő készülékek kívánt megállítása is biztosíttatik. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Újítás a 30968. sz. szabadalomban védett a szokásos, esetleg már transzformált hálózati feszültségnek fokozására, csökkentésére vagy kisebb feszültségekre való szétosztására szolgáló divizoroknak vagy transzformátoroknak önműködő ki- és bekapcsolására szolgáló berendezésen, jellemezve azáltal, hogy azon szolenoid tekercselése, mely az iktatókart az ellenállást kiiktató helyzetében megtartja, a terciér áramkörbe van kapcsolva, mi mellett több részre osztott transzformátor vagy több terciéráramkörű divizor esetében a szolenoid több egymástól elszigetelt tekercséből állhat, melyek mindegyike egy-egy terciér áramkörbe van kapcsolva. 2. Az 1. alatt igényelt berendezés foganatosítási alakja, melynél a szekundér áramkörbe kapcsolt (A) szolenoid elmarad és csupán a terciér áramkör által táplált (B) szolenoid szolgál az iktatókar működtetésére. 3. Újítás a 30968. sz. szabadalomban védett és az 1. és 2. alatt igényelt a szokásos. esetleg már transzformált hálózati feszültségnek fokozására, csökkentésére vagy kisebb feszültségekre való szétosztására szolgáló divizoroknak vagy transzformátoroknak önműködő ki- ós bekapcsolására szolgáló berendezéseket, jellemezve azáltal, hogy az önműködő kapcsoló mozgó karja és a szolenoid magja vagy fegyverzete közé rugalmas (Z') közeg van iktatva. 4. Újítás a 30968. sz. szabadalomban védett és az 1—3. alatt igényelt a szokásos, esetleg már transzformált hálózati feszültségnek fokozására, csökkentésére vagy kisebb feszültségekre való szétosztására szolgáló divizoroknak vagy transzformátoroknak önműködő ki- és bekapcsolására szolgáló berendezéseken, jellemezve azáltal, hogy az önműködő kapcsoló mozgó karja és az erre erősített fegyverzet viszonylagos helyzete, illetve a kettő közötti összeköttetést létesítő rugalmas közeg feszültsége beállítható. 5. Újítás a 30968. sz. szabadalomban védett és az 1—4. alatt igényelt a szokásos, esetleg már transzformált hálózati feszült-