34135. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés víznek levegőzel, ill levegő oxygénjável való gazdagítására vízi állatok életben tartása czéljából
- 2 — van elrendezve. Két-két, egymással szemben fekvő szivattyú (4) dugattyúrúdja egyegy kétkarú (5) kapcsolőrúdhoz van csuklósan erősítve. Ezen egymásra merőlegesén álló két (5) kapcsolórúd forgó csapjai egy, az (1) edény oldalfalára szerelt megfelelően kiképezett (6) csapágyban vannak ágyazva. Az (5) kapcsoló rudak szabad végére vannak a megfelelően vezetett (7) nyomórudak csuklósan erősítve. A (7) nyomórudak eredeti helyzetükben az (1) folyadéktartály fenékfölületén túlérnek. A szivattyúhengerektől ágaznak a (8) szálló csövek, melyek a folyadékfölszintől megfelelő távolságban derékszög alatt vannak befelé hajlítva. Ezen (8) szálló csövek szabad végein egy-egy tetszőlegesen alakított (9) porlasztó van elrendezve. A berendezés ezen foganatosítási alakja főkép élő vízi állatoknak vasúton vagy utakon való szállítására, alkalmas, mert az (1) folyadéktartály a folytonos rázó mozgás folytán minden irányba billen, úgy hogy mindenkor legalább egy nyomórúd fölfelé nyomatik. Ez által az illető (7) nyomórúdhoz tartozó (4) dugattyúrúd lefelé sülyesztetik és a szivattyúhengerbe beszívott folyadék a (8) szálló csövön át haladva, a (9) porlasztó által finom csöppekre osztatik szét, a miáltal a folyadék megfelelő mennyiségű levegővel hozatik érintkezésbe. Ily módon a folyadék levegővel, illetve a levegőben lévő oxygénnel gazdagíttatik, a miáltal a vízi állatok által elfogyasztott oxygén elegendő mennyiségben pótoltatik. Az imént leírt berendezés vízi állatoknak szállítás közben való életben tartására teljesen elegendő. A (7) nyomórúd emelése alkalmával az egyik szivattyúban a folyadék fölfelé nyomatik, míg egyidejűleg az átmérőirányban szemben fekvő szivattyúban, melynek dugattyúrúdja ugyanazon (5) kapesolórúdra van csuklósan erősítve, folyadék beszívatik. Hogy azonban ugyanazon időben a szivattyúk által fölemelt víz tisztítását is lehetővé tegyük, a (8) szálló csövek szabad végei az (1) tartály oldalfalaira erősített (10) tartályba torkolnak, melynek fenekén tetszőleges (11) szűrőanyag van elrendezve; ez által a fölemelt folyadék alkalmas szűrés által alaposan tisztítható is. A fölemelt és esetleg szűréssel tisztított folyadéknak nagyobb mennyiségű levegővel, illetve oxygénnel való gazdagítása czéljából a (8) szálló csövek szabad végei alatt, előnyösen a tartály oldalfalain elrendezett (12) keretekre feszített, pl. flanell vagy hasonló anyagból való vízátbocsátó (13) fölületeket rendezünk el, melyek ak| kép vannak kiképezve, hogy a folyadék nemcsak átcsörgedezhet, hanem ezen (13) fölületek mentén az (1) folyadéktartályba is átfolyhat. Ezen úton a folyadék nagy mennyiségű levegőjét, illetve annak oxygénjét fölveszi, a miáltal azon gyakorlati követelmény, mely szerint a tartályban lévő folyadék a vízi állatok életben tartásához szükséges oxygénmennyiséget tartozik fölvenni, teljesen ki van elégítve. Az előbb említett (13) fölületek vagy közvetlenül a (8) szálló csövek szabad végei alatt, vagy pedig a (11) szűrőanyaggal ellátott (10) tartály alatt vannak elrendezve. Az előbbi esetben a folyadék csak intenzivebb módon gazdagíttatik oxygénnel, míg az utóbbi esetben a folyadék egyidejűleg a mechanikai tisztátalanságoktól is megszabadíttatik. Hogy tisztátalanságoknak a tartályfolyadékba való behatolását megakadályozzuk, a tartály leemelhető és előnyösen zárható (14) födővel borítható. A 3. ábrán föltüntetett foganatosítási alak különösen kisebb, úgynevezett halteknőkre alkalmas, melyeket az illető egyének maguk visznek vagy nagyobb számban kocsira egymás mellé rakva szállítanak. Az ily (15) halteknőben elrendezett (3) szivattyú üzeme nem önműködően történik, hanem emberi erővel, és pedig a (4) dugattyúrúdhoz csuklósan erősített, a (16) csapszög körül forgatható (17) emelő működtetése által. A folyadék porlasztására, illetve levegővel való intenzivebb gazdagítására való berendezések az 1. és 2. ábrákban föltüntetett berendezésekkel azonosak és ép úgy kombinálhatók. A halteknőt szállító egyénnek időnként a szivattyút kell