33898. lajstromszámú szabadalom • Forgatható szeszvasaló
segélyével támasztja alá. A vasalótestnek a (c) fogantyúrészen alkalmazott (e) forgáscsapja aránylag nagy átmérőjű és üreges, vagyis gyűrűalakkal bír, úgy, bogy ezen csapon keresztül az (f) borszeszfűtőkészűlék (g) lángzócsövét és (h) elgázosítóját a vasaló belsejébe be lehet dugni, míg a fűtőkészülék többi részei kívül maradnak. A fűtőkészülék tetszőleges alkalmas módon a (c) fogantyúrészhez, ill. az (e) csapgyűrű külső karimájához van erősítve, pl. ezen karima (i) kivágásaiba akasztott csavarok segélyélyével, úgy, hogy a fűtőkészülék a vasaló többi részeinek érintése nélkül tetszés szerint és egyetlen fogással bármikor könnyen le-, ill. kivehető és ismét visszhelyezhető. A forgástengely maga is üreges, úgy, hogy a fűtőkészüléknek a vasalótest belsejébe nyúló részét befogadni képes és úgy van kivágva, hogy a lángoknak a vasalótest belső tere felé szabad útjuk van. A rajzban föltűntetett példánál a forgástengely annyira van kivágva, hogy tulaj donképen csupán két (bl és b2) borda marad meg belőle, melyek között a lángzócső és a gázosító foglal helyet, A vasaló forgatása a vasalótest orrán alkalmazott (j) villára szerelt (k) fogantyú segélyével történik. A forgató nem a vasaló tengelyére, hanem a vasalótest orrának két oldalára van az (1) csavarok segélyével ksuklósan megerősítve és a fogantyúrészen alkalmazott megfelelő akasztószerkezet segélyével rögzíthető fölfelé álló helyzetében, úgy, hogy a forgatórész a vasaló használati állapotában szintén hozzájárul a vasalótest és fogantyúrész közötti szilárd kapcsolat létesítéséhez és a vasalótestet egyszersmind helyzetében rögzíti. Az ismert szeszvasalóknak egy másik nagy hátrányuk abban rejlett, hogy a gázosítóból fölvezető (m) kis keresztmetszetű égő igen gyakran eldugul és nem tisztítható. Ezen hátrány elkerülésére az csövet nem készítjük kisebb átmérőjére, mint a másik lefelé vezető (n) csövet, hanem a szükséges keresztmetszetcsökkenés elérésére, fölülről egy (o) csavarban végződő (p) rudacskát csavarunk be, mely az (m) cső keresztmetszetének legnagyobb részét elfoglalja és csak a csekély keresztmetszetű csatornát hagyja szabadon. Ha ezen csatorna eldugulna, úgy egyszerűen a (p) rudacskát kicsavarjuk és külső oldalán letisztítjuk, mire helyére csavarva, a készülék ismét üzemképessé válik. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Forgatható vasaló, jellemezve az által, hogy a forgatható vasalótest mindkét vége a fogantyúrésszel merev egészet képező üreges tengelyre van ágyazva, mely a kívülről betolható és fölerősíthető fűtőkészülék elgázosítójának és lángzócsövének befogadására szolgál és kivágásokkal van ellátva, melyeken keresztül a lángok a vasalótestet hevíthetik. 2. Forgató szerkezet az 1. alatt igényelt vasaló számára, jellemezve a vasalótest orrának két oldalához forgathatóan erősített (j) villa által, melynek szára tetszőleges alkalmas módon könnyen kikapcsolhaíóan van a fogantyúrészhez kapcsolva. 3. Tisztító szerkezet szeszvasalók emelkedő (m) szeszgázvezetőcsatornája számára, jellemezve ezen csatornába fölülről becsavart csatornának bővebbre szabott keresztmetszetét a szükséges mértékben csökkenő (p) rudacska által. (1 rajzlap melléklettel.) RÉSZVÉNY TÁRSASÁG NYOMDA J* BUDAPESTEN