33896. lajstromszámú szabadalom • Betétes épületkő

vitetnek át a következő kövekre s ezekről a két támaszra. A föladat itt abban áll, hogy egy oly követ szerkesszünk, mely lehető legkisebb anyagmennyiség mellett a föllépő feszültségeknek ellent tud állani. Az (5) horonyfalak és (4) bordák kizárólag vagy nagyrészt nyíró igénybevételnek vannak alávetve, míg a kövek homlokfalai húzó és nyomó igénybevétel alatt állanak. A követ tehát úgy kell betéttel ellátni, hogy a kőanyag ezen vasbetéttel a föllépő feszültségeknek ellenállhasson, másrészt az anyagot a kő súlyponttengelyétől lehetőleg távol kell elhelyezni. Ezen föladatot az 1. és 2. ábrán föltüntetett módon oldhatjuk meg czélszerűen. A kőanyagba (7) és (6) vasszalagok egymáshoz képest eltoltan vannak elhelyezve. Míg ugyanis a (6) szalag a (4) borda alsó részétől a bordán át fölfelé ferdén, s innen a (9) fal fölső részén s a fölső (8) falon áthalad a másik (10) oldalfalba, s ebben lefelé az alsó (5) horonyfal alsó szélének közelében ferdén végződve, addig a sorban reá következő (7) szalag helyzete ezzel szemben épen fordított, ugyanis a (4) borda fölső részéből a bordán át lefelé ferdén s innen a (9) fal alsó részén s az alsó (8) falon át halad a (10) oldalfalba s ebben fölfelé s a fölső (5) horonyfal fölső szélének közelében ferdén végződik; mint már mondva volt, ily módon a szalagok helyzete a 2. ábrán látható módon váltakozik. A szalagok közti távolság, pl. a szalagszélesség kétszerese lehet. Szalagok helyett természetesen vasdrótot is lehet használni. Minden további nélkül világos az, hogy a (4) bordában s az (5) horony falakban föllépő nyíró feszültségek az egyik fajta betétekben húzásként lépnek föl s a (8) falakra vitetnek át, melyek a föllépő húzóigénybevételekkel szemben ki vannak merevítve, míg a nyomófeszültségeket közvetlenül a kőanyag veszi föl. Ilyen módon az anyagot a semleges tengelytől lehetőleg távol lehet helyezni, s így annak legjobb kihasználását elérni. Az egész szerkezet csekély súlyú s fölépítéséhez nem kellenek erős állványok, csak eltolható deszkalapok, minthogy a kövek magukat tartják, mihelyt 3 sor föl van rakva. A 2. ábrán föltüntetett csoportosításnál a szalagok közt oly anyagrészek vannak, melyekben nincsenek betétek. Habár ennek magában véve nincsen nagy jelentősége, mégis könnyen elkerülhető az által, hogy, mint a 6. és 7. ábrán láthatjuk, az összes fölső (rudakként vagy drótokként föltüntetett) vasbetéteket egy irányban ferdén s az összes alsó vasbetéteket más irányban ferdén helyezzük el. Ezzel a kő hosszirányában bizonyos merevséget kapunk. A 7., 9. és 11. ábrán a fölső vasbetétek vastag, az alsók vékony vonalakkal vannak föltüntetve. A hosszirányban való szilárdítás még tökéletesebben van keresztülvíve, a 8. ,és 9. ábrán föltüntetett szerkezetnél, melynél betétül a jelenleg általánosan ismert, úgynevezett «expanded metal»,' mely egy öszszefüggő hálót alkot, van alkalmazva. Ennek egy-egy darabját használjuk betétül, s ezen darabokat, melyeknek szélessége a 2. ábrabeli szalagok teljes hosszával egyenlő, úgy vagdaljuk szét és hajlítjuk meg, hogy egy darab két egymással kereszteződő és összekötött ferde vasrészt adjon, mely a fölső (6) szalagot helyettesíti, míg a másik darab az alsó (7) szalagot adja. A csomópontokat czélszerű a (8) falak közepébe elhelyezni s hogy a részek egymás mellett elférjenek, a darabokat egymáshoz képest egy fél osztással eltoljuk, mint azt a 8. és 9. ábra föltünteti. Világos, hogy az összes leírt szerkezeteknél a fölső (6) részek az alsó (7) részekkel nincsenek összekötve. Azonban ezt is elérhetjük egy összefüggő dróthálóval (10. és 11. ábra); itt minden második (11) rész fölfelé s minden második (12) rész lefelé van hajlítva, mint ezt a 11. ábrán a vastag és vékony vonalakból láthatjuk. Az egész betétváz ilyen módon egy összefüggő egészet alkot. A (6) szalagoknak a (17 18 11 19 20) részek s a (7) szalagoknak a (13 14 12 15 16) (7. ábra) részek felelnek meg.