33672. lajstromszámú szabadalom • Egyetemes szántó és mélyítő eke
— 2 azt az ekéről levéve, az ekét közönséges eke gyanánt használhatjuk. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Egyetemes szántó és mélyítő eke, jellemezve a tetszőleges ekére fölszereltmélyítő vas által, mely az altalajt az ekefej által vágott barázdánál mélyebben fölvágja és föllazítja. 2. Egyetemes szántó és mélyítő eke, az altalajt a fölvágott barázdánál mélyebben föllazító vassal, jellemezve a szögvasból vagy U-vasbólvaló gerendelyre az ekefej előtt vagy után fölerősített kengyelben vezetett tartó, valamint ennek mélyítő vasa által, mely a barázda irányában csúcsával halad előre és a barázdához képest hegyesszögben hárafelé irányulva, mellső késével vágódik az altalajba s ebbe behatolva lazítja föl azt. (1 rajzlap melléklottel.' BÉ6ZVÉS. 1 AJISASÁG HYOMEAJ* BUDAPESTEN