33526. lajstromszámú szabadalom • Szerkezet írógépek sorváltójának kikapcsolására

3 -A (h) rúgó a szerkezetnek ezen állásában való megtartásához azáltal járul hozzá az (i) rúgó hatásához, hogy az (n) orr az (o) bütyöknek görbületi fölületéliez nyomatik. Ha a szerkezetet ezután újból az előre­kapcsolásra akarjuk használni, akkor a (g) sorváltó emeltyűt újból a 2. ábrában föltűn­tetett helyzetbe nyomjuk előre. Azon pilla­natban, melyben a (p) kikapcsolónyelv az (e) kapcsolókilineset újból szabaddá teszi, az (f, 1) zárómű újból bekapcsoltatik. A sor­váltó emeltyűnek a sorváltás után való sza­badon bocsátásánál a sorváltó emeltyű csak a 4. ábrában föltűntetett középső állásig mozog vissza. A föltűntetett foganatosítási alaknál a találmány tárgya oly sorváltó szerkezetnél való alkalmazásában van föltűntetve, mely­nél egy forgatható emeltyű hordja a kap­csolókilincset, a mikor is az előre forgatás mérvének határolására az ismeretes elren­dezésű, esetleg beállítható (t) ütköző (1. ábra) van alkalmazva. Lehet azonban a jelen találmány tárgyát képező szerkezetet az írógép typusának megfelelően különféleképen módosítani és pl. oly írógépeknél is megfelelő konstruktív módosítással alkalmazni, melyeknél a sor­váltóemeltyű a papírhenger tengelye irá­nyában hat; a találmány tárgya ezenkívül a sorváltó szerkezetnek bármily más kikép­zésénél is alkalmazható. A zárómű fékszer­kezettel vagy tetszőleges más, hasonló hatású szerkezetekkel helyettesíthető. A sorváltó emeltyűnek a záróműre való behatása, mint a föltűntetett példánál, a záró tagra (görgőre) közvetlenül, vagy pedig vonó és nyomó közegek, 111- más hajtó szer­kezetek segélyével közvetve is történhetik. Ezenkívül különféleképen módosítható azon rúgóknak elrendezése, melyek a kap­csolókilincset hordó emeltyűt vagy más, a sorváltó szerkezet működtetésére szolgáló részt, a középállásban megtartják, továbbá azon súrlódó föliileteknek stb. elrendezése. melyek által azon ellenállás létesíttetik, mely a zárómű kikapcsolása czéljából leküzdendő. Fontos azonban mindig, hogy ugyanazon rész, mellyel a sorváltó szerkezet működ­tetik, a záróműnek ki- és bekapcsolását is eszközölje. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Szerkezet írógépek sorváltójának kikap­csolására a papírhengernek tetszőleges beállíthatása czéljából. jellemezve az által, hogy a zárómű a kapcsolóműnek sor­váltó emeltyűjével akként van összekötve, hogy ez utóbbinak bizonyos különleges kezelése folytán, mely nem a sorváltásra szolgál, a zárómű kikapcsoltatik, de aztán önműködően ismét bekapcsoltatik, mihelyt a sorváltás ismét a sorváltó emeltyűvel eszközöltetik, a hol is a sorváltó emel­tyűnek álláaa annak jelzésére is szolgál­hat, vájjon a zárómű be vagy ki van-e kapcsolva. 2. Az 1. alatt igényelt szerkezetnek egy foganatosítási alakja, jellemezve az által, hogy a sorváltó emeltyű egy excenterrel, toldattal vagy effélével van ellátva, mely a záróműnek egy ütközőjével vagy más ily részével akként működik együtt, hogy ezáltal a sorváltó emeltyű nyugalmi állásában tartatik meg. a hol is ezen ütköző szerkezet akként van utánenge­dően szerkesztve, hogy a sorváltó emel­tyűre a sorváltási mozgás irányával ellen­tétes irányban gyakorolt erősebb nyomás a kapcsolóművet és a záróművet egy­idejűleg kikapcsolja. 3. Az 1. alatt igényelt szerkezetnek egy foganatosítási alakja, jellemezve az által, hogy a sorváltó emeltyű egy rúgó segé­lyével rendesen középállásában tartatik meg, de a rúgónyomásnak és esetleg súrlódási ellenállásoknak legyőzésével a sorváltási mozgás irányával ellentétes irányban visszafelé mozgatható, hogy ezáltal a záróművet kikapcsolja. (1 rajzlap melléklettel.) 'A'.LAa .WIIVÍN1 1 ÍMI.1^1. MT4NDÍJI 8DDA»I1KH

Next

/
Oldalképek
Tartalom