33268. lajstromszámú szabadalom • Újítások szövőszékek számára való önműködő csévekicserélő szerkezeteken

— 5 ban való szabad vezetése befolyásoltatnék. A 8. ábrában az egyik csatornában a cséve vagy buga vízszintesen, a második csatorná­ban ferdén és a harmadik csatornában me­rőlegesen, vastagabb végével fölfelé for­dítva van föltüntetve. A cséve vége a csa­tornában mind a három esetben szabadon van vezetve és nincs oly pont, melynél a csévevégre valamely megakasztás hathatna. A csévék tehát nem tarthalok fogva és a csévéknek az önsúly folytán történő lesü­lyedését mi sem akadályozza. Ily módon lehetővé teszsziik a csévéknek csupán az önsúly által, mechanikai eszközök közre­működése nélkül történő táplálását. A készlettartány forgáscsapjait ágyazó (q) csapágyak (2. ábra) nyitottak, úgy hogy a tartányt ágyazásáról könnyen eltávolíthat­juk és a szövőszékről levehetjük, azon czél­ból, hogy új csévékkel töltsük meg. Hogy a tartány ezen megtöltését a szövőszékről való eltávolítás után végezhessük, a tartány fölső oldalán (T) födél van elrendezve, melyre mint alapfölületre a töltés alkalmá­val megfordított tartány fölfekhetik. A meg­töltés után a tartányt megfordított helyzet­ben a szövőszékhez visszük és utóbbinál a használati helyzetben, nyitott oldalával lefelé forgatjuk. E mellett a legkülső sza­badon fekvő csévéket a munkás kezével addig fogvatartja, míg a tartány csapágy­állványán a kellő helyzetbe kerül. Ezután a (G) és (H) fölfekvő felületek biztosítják a csévéket helyzetükben. Hogy a szövőszékre szerelt tartányból csévéket eltávolíthassunk vagy a felszerelt tartányba csévéket behelyezhessünk, vagy egészen meg is tölthessük, a (T) fedél for­gócsuklóval bír (2. és 4. ábra) és egy eltá­volítható peczek által rendesen zárva tar­tatik. A csévetolattyú működése közben az el­távolítandó cséve fölött fekvő legalsó cséve vastagabb végét az (o) rész (22. ábra) fogva­tartja, míg ezen cséve vékonyabb végét a rugalmas (U) rész (6., 15. és 20. ábrák) tartja fogva. Ezen (U)rögzí tőrész egy du­gattyúból áll, mely a helytálló (s) tokban mozgatható és a (t) rúgó leszoríttatik. Az (U) rögzitőrész (u) feje a csévetolattyú (d) toldatának pályája fölött fekszik (3. és 6. ábrák). Ha tehát a csévetolattyú rendes föl­emelt helyzetben van, akkor az (s) rúgó fe­szültségével szemben az (U) rögzítőrész is fölemelt helyzetben tartatik és a rögzítő­rész alsó vége a csévevégeknek a (J) veze­tékben levő pályájából ki van tolva, mint azt a 6. ábra mutatja. A hajócskához táplá­landó csévesor legalsó csévéjének véko­nyabb végét tehát a rugalmasabb (h) kar a leesésben rendesen megakadályozza. Ha el­lenben a csévetolattyú lefelé mozog, hogy a legalsó csévét a (h) kar rugalmas ellen­állása daczára a hajócskába szorítsa, akkor az (U) rögzítő részt a (t) rúgó leszorítja és a rögzítő rész a (J) vezetéket elzárja, mint azt a 15. ábra mutatja. Ha erre a csévetolattyú ismét fölemelkedik, akkor a tolattyú (d) tol­data az (U) rögzitőrész (u) fejében ütközik és a rögzitő részt a záróhelyzetből kimoz­gatja, úgy hogy a (J) vezetékben a csévék vékonyabb végének útja szabaddá tétetik. A tartány egyes csatornáiban levő külön­böző csévéknek fonalvégei a (V) fonallemezre (1. ábra) vannak levezetve, mely lemez a (H) fölfekvő felülettel (1. ábra) és a (J) ve­zetékkel egy darabot képez és a (C) áll­ványzattal szilárdan össze van kötve. A fo­nallemez kiképezését az 1., 3., 5.. 13. és 14. ábrák mutatják. A lemezzel oldalt a (W) konzol (13. ábra) van összekötve. A (W) konzol mellső széle nyitott (w) fonalvezeté­kekkel bír, melyek közül egy-egy a készlet­tartány egy-egy (E) csatornájához tartozik. A (W) konzollal csapok által az (X) fonal­védő (5., 6. és 14. ábrák) van összekötve, mely fölfelé és előre van hajlítva, míg a fonallemez fölfelé és hátra van hajlítva. A fonallemez és a fonalvédő a fonalvégeket védik és utóbbiakat az említett két rész között fekvő (Y) fonalpályához vezetik. Ezen fonal pálya alsó végén és a csévetolattyú közelében nyitott, a mennyiben egyik oldal­falát a (V) fonallemez, míg másik oldal­falát a (W) konzol és az (X) fonalvédő ké­pezi. A fonalpálya mellső falát a (W) kon­zol azon része képezi, mely által a konzol a (V) lemezzel van összekötve, mint azt a

Next

/
Oldalképek
Tartalom