33175. lajstromszámú szabadalom • Készülék optikai csalódások előidézésére

élő arczát é3 a (20) lámpa csak az után s fokozatosan világítson a koponyára s a fény hatásának olyannak kell lennie, hogy a szemlélő egészen fokozatosan láthassa arczának koponyává történő elváltozását. Ez úgy is történhetik, hogy a (19) lámpa fényerejét a (20) lámpa fényerejének egyidejű növelése mellett fokozatosan csökkentjük. Mivel azonban a szemlélőnek a (19) lámpát szükségképen látnia kell s mivel az ennek fényhatásában időközben föllépő változása a figyelmet a prizmáról elvonhatná, czélszerű e (19) lámpa fényhatását az egész mutatvány folyamata alatt megtartani, azonban csakis annyi gyertyafényt kölcsönözni neki, a mennyi arra szükséges, hogy a prizma elég jó képet adjon addig, míg a koponya egyáltalában nincs megvilágítva. Később aztán a (20) lámpa fényerejét a (21) rheosztát segélyével fokozatosan annyira megnöveljük, hogy a (13) koponya megvilágításának erősebb foka következtében ennek viszszaadott képe a szemlélő arczának képét úgyszólván elnyomja, vagyis a szemlélő arczának képe lassanként gyakorlatilag láthatatlanná válik. Tudvalevőleg eddig is elérték már azt, hogy valamely tárgy képe látszólag eltűnt egy másik tárgy képében, azonban erre a czélra két párhuzamos síkfölülettel bíró tükörlapot állítottak be ferde síkban a szemlélő és az egyik tárgy közé s annak fölületéről sugároztatták vissza a másik tárgy képét; mivel azonban a fényvisszaverés a tükörlapnak mindkét fölületéről történik, ennek következtében két kép is keletkezett és így szükséges volt a szemlélőnek a tükörlaptól olyan távolságban való tartása, mely elegendő nagy volt arra, hogy a két kép gyakorlatilag egyetlennek lássék. E módszer azonban tökéletlen és nem eléggé gyakorlatias, mivel szükséges, hogy a változás lehetőleg mennél közelebb menjen végbe a megfigyelő szeméhez, mint ez a találmány tárgyát képező készüléknél lehetséges. Tudomásunk szerint ékalakú keresztmetszettel bíró tűkörprizmák ilyen czélra még eddig nem alkalmaztattak, valamint olyan készülék sem volt ismeretes, melynél a szemlélő saját arczának fokozatos elváltozását vagy átalakulását úgyszólván kísérheti. A tükörnek prizmaalakjával együttjáró sugártörés következtében a szemlélő arczának képe kissé elszélesítve jelenik ugyan meg. azonban ez sokkal kisebb annál, mint hogy észre lehetne venni, míg a tárgy képének hasonló csekély eltorzítása egyáltalában nem jöhet tekintetbe. Könnyen belátható, hogy bizonyos tekintetben maga a szemlélő is úgy vehető föl, mint egy második tárgy, és hogy a két tükröző fölületet e két tárgytól kiinduló fénysugarak találják, mely fölületek e sugarakat összefoglalva verik vissza, úgyhogy a visszaverődés irányából nézve, a két tárgynak képei látszólag a térnek ugyanazon helyét foglalják el. Mint a 3. ábrán látható, a rheosztátnak a (23) tengelyre erősített (22) karja (24) és (25) kontaktusokkal van fölszerelve. E kontaktusok a (26) gyűrűvel állanak összeköttetésben, hol ez utóbbira a (27) kefe támaszkodik, mely a (28) vezetéksodronytól az áramot a (2i) és (25) kontaktusokhoz vezeti. A 3. ábrán a kontaktusok szigetelő pontjaikon állanak, midőn a készülékben áram nem haladhat keresztül. A rheosztát köralakúra van készítve s ezért a készülék egyszeri működése alkalmával a (22) karnak egy teljes körfordulatot kell végeznie, vagyis a szigetelő pontoktól kiindulva, ezekhez ismét vissza kell térnie. Ennek elérése végett olyan motorral hozzuk a mutató tengelyét kapcsolatba, mely megindítva csak egyszer forog kürül, az után pedig megáll. A rheosztátnak belső (29) köre egy kontaktusgyűrű s ez kapcsolatban áll a szemlélő arczát megvilágító (19) lámpával, úgyhogy abban a pillanatban, midőn a (22) kar mozogni kezd, a (24) kontaktus érintkezésbe lép a (29) gyűrűvel s a (19) lámpát üzembe helyezi, mely nem szűnik meg világítani mindaddig, mig csak a rheosztát karja körülfordulását bevégezve, a szigetelő pontok fölé nem ér. A külső (30) kontaktusok, me-