33133. lajstromszámú szabadalom • Hengerszék tömegczikek gyártására
— 2 — Megjegyzendő, hogy a hengerek, asztal stb. más alkalmas szerkezetek, pl. excenterek, forgattyúk stb. segélyével is hajthatók, a mennyiben a találmány lényegét a kicserélhető szerszámokkal ellátott két henger, illetve egy henger és asztal elrendezése képezi, mely részek egymást gyorsan követő időközökben működnek, míg az egyik henger, illetve az asztal időszakos pihenése a matricák kifúvására, valamint új munkadarabok betevésére használtatik föl. A matricák több egymás mellett fekvő (n) vésettel vagy horonnyal láthatók el. SZABADALMI IGÉNY. Hengerszék tömegczikkek gyártására, jellemezve az által, hogy az (á) hengerállványba egy hajtott (e) henger van ágyazva, mely időközönként fogazott szegmensek vagy más alkalmas szerkezetek segélyével egy második (f) hengerrel, illetve egy (r) asztallal kapcsolódik, mely minden munkafolyamat befejezése után kezdőhelyzetébe tér vissza, a hol úgy ezen henger, mint az ennek hajtására szolgáló henger a mindenkori munkadarabnak megfelelő, kicserélhető (i k) matricákkal van fölszerelve. (1 rajzlap melléklettel.) PÁLLAS RÉSZVÉNY TÁÍ.6ASÁG NYOMDÁJA BUCAPESTfcf.