32947. lajstromszámú szabadalom • Újítás izzófényű szeszlámpákon
Ezenkívül a jelen elrendezésnél a mozgatható részek kívülről jobban hozzáférhetők. A jelen találmány szerint továbbá az elrendezés akként van foganatosítva, hogy a tartályban lévő szivattyúrészek, nevezetesen a szivattyúcső és a nyomócső, egy könnyen leszerelhető darabot képezzenek. Ennek következtében a bélnek a bélcsőbe való beillesztése és kivétele a szivattyú által nincsen megakadályozva, a mennyiben a szivattyúnak a tartályban lévő részeit előzőleg eltávolíthatjuk. Ezen czélból az (a) szivattyúcső az (f) szivattyúhengerrel a karimás (i) csavaranya segélyével van összekötve, míg az (e) nyomó csőnek alsó része a fölső nyomó csőrészre egyszerűen rá van tolva, úgy hogy az (i) csavaranya lecsavarolása után a szivattyúcsövet és az ezzel összekötött nyomó csőrészt egyszerűen levehetjük. SZABADALMI IGÉNYEK 1. Újítás izzó fényű szeszlámpákon, a szívó bélcső mellett a lángzón elrendezett szir vattyúval az égési anyagnak az előfűtő csészébe való szívására, jellemezve az által, hogy a szivattyúcsőnek és a nyomó csőnek alsó darabja ugyanezen szerkezeti részeknek a lángzóban vagy lángzókosárban elrendezett fölső darabjával könnyen fölbonthatóan van összekötve. 2. Az 1. alatt igényelt újítással ellátott lámpának egy foganatosítási alakja, jellemezve az által, hogy a szivattyúnak mozgatható részei az égési anyagot tartalmazó tartályon kívül vannak elrendezve. 3. Az 1. alatt igényelt újítással ellátott lámpának egy foganatosítási alakja, jellemezve az által, hogy a szelepekkel ellátott szivattyúnak szívó szelepe a szivattyúhengernek legalsó végén van elrendezve, oly czélból, hogy a hengert szűkre és magasra lehessen méretezni a nélkül, hogy az égési anyagnak a szivattyúba való áramlása időelőtt megszűnne. 1 rajzlap melléklettel.) 'ÁIXA8 RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA auOAPWtéfc.