32887. lajstromszámú szabadalom • Újítás gabonacséplő gépeknek tisztító szerkezetén
míg az alsó (5) csatornán keresztül kiáramló széláram szokásos módon hat be a polyvarostára. Ez által nemcsak egy görbített csőnek alkalmazása kerültetik el, hanem sokkal jobb hatás is éretik el, a menynyiben egyrészt a szél a törekrostának épen azon pontján jut érvényre, a melyen ez leginkább szükséges, nevezetesen a törekrosta bevezető végén, illetőleg elején és másrészt holt fölületnek épen ezen ponton való keletkezése elkerültetik. A jelen találmány szerint szerkesztett szélvezetés alkalmazásánál ugyanis a gabona rögtön a törekrostára való jutás után tétetik ki erős szélhatásnak, miáltal a könnyebb részek fölfelé fúvatnak, míg a nehéz részek lefelé rétegeződnek. Az anyagnak ezen rétegeződése jcövetkeztében, a mint könnyen belátható, növelt hatás és a holt fölület elkerülése folytán a törekrostának jobb kihasználása éretik el. Hogy megakadályoztassák, hogy a kalászok és más, a szél által el nem fújt tisztátlanságok, az eddigi tisztító szerkezetekhez hasonlóan a (7) polyvarosta belső végéről a (11) gabonarostára essenek, a (7) polyvarosta a jelen találmány szerint a (9) elvezető csatornának (8) záró csapóján túl meg van hosszabbítva; a polyvarostának I ezen meghosszabbítása folytán a polyva- I rostáról a berajzolt nyíl irányában lehulló tisztátlanságok közvetlenül a (9) csatornába kerülnek a nélkül, hogy a gabonarostára juthatnának. A jelen találmány szerint továbbá a (10) levezető deszka, mely eddig szilárdan volt ágyazva és fölső végén egy elállítható csapóval ellátva, a vízszintes (12) tengely körül forgathatóan van ágyazva és tetszőleges szerkezet segélyével tetszőleges rézsútos állásba állítható és ebben rögzíthető. Ez által lehetséges a levezető deszkát akként beállítani, hogy az esetleg a gabonában visszamaradt tisztátlanságokat a (9) csatornába lehet fújni és az (1) szájrésznek (5) csatornájából jövő széláramot a levezető deszka által ketté osztani, hogy az ezen levezető deszka fölött-és alatt jusson érvényre. Ha igen könnyű gabona cséplésénél esetleg szemek is kerülnének a (9) csatornába, akkor a (8) csapót zárjuk. SZABADALMI IGÉNYEK 1. Újítás gabonacséplő gépek tisztító szerkezetén, jellemezve -egy, szájrészében akként megosztott és kiképezett ventilátor által, hogy a fölső szájrészcsatornán átáramló szél oly módon irányíttatik a törekrostára, hogy ennek elején a szélhatás tekintetében holt fölület nem keletkezik. 2. Újítás gabonacséplő gépek tisztító szerkezetén, jellemezve a levezető csatornán túlnyúló polyvarosták által, melyek a nehéz tisztátlanságokat a gabonarosta megterhelése nélkül vezetik el. 3. Újítás gabonacséplő gépek tisztító szerkezetén, jellemezve a polyvarosták alatt beállíthatóan elrendezett levezető deszkák által. 4. Újítás gabonacséplő gépek tisztító szerkezetén, jellemezve egy, a levehető csatornát elzáró csapó által. (1 rajzlap melléklettel.) PAU.AS Részvéro TÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN