32788. lajstromszámú szabadalom • Eljárás ásványi, növényi és állati anyagoknak folytonos víztelenítésére, illetve nedvtelenítésére
legalább az egyik elektródával együtt, még pedig azon elektródával együtt tartjuk mozgásban, melynél a folyadék lefolyik, tehát rendszerint a negatív elektródával. Az elektródák tehát itt egyszersmind a víztelenítendő anyagnak szállító eszköze gyanánt szerepelnek. Az eljárás gyakorlati keresztülvitelénél czélszerűen széles, egymással párhuzamosan, vagy egymáshoz bizonyos szög alatt elrendezett, vezető anyagból készült végnélküli szalagokat vagy lánczokat alkalmazunk, melyek alkalmas módon elektródák gyanánt vannak kiképezve. Azon elektródát, melyen át a folyadék lefolyik, általában átbocsátóan képezzük ki és a másik elektróda alatt vezetjük, mely utóbbi rézsútos helyzete folytán vagy pedig valamely, a jó érintkezés biztosítása és a levezetés elősegítése czéljából elrendezett külön szerkezet hatása alatt bizonyos állandó vagy periodikus nyomást gyakorol az anyagra. A víztelenítendő anyagot az ily módon szerkesztett berendezés egyik végén folytonosan beadagoljuk, mire a szalagalakú elektródák az anyagot szállító szalagok módjára magukkal menesztik és azt a berendezés másik végén víztelenített állapotban leejtik. Hogy igen híg anyag kezelésénél az anyagnak lefolyása megakadályoztassék, az elektródákon nem vezető anyagból készült haránt- vagy hosszléczeket, kereteket vagy eff éléket rendezhetünk el. Az említett nyomásnak kifejtése a körülményekhez képest folytonosan vagy periodikusan történhetik. Lehet továbbá az egyik vagy mindkét elektródát fölmelegíteni. A helyett, hogy a leírt módon mindkét szalagalakú elektródát mozgatnók, a víztelenítendő vagy nedvtelenítendő anyaggal együtt, lehet az eljárást akként is foganatosítani, hogy csak az egyik elektródát, rendszeresen a negatív elektródát mozgatjuk az anyaggal, míg a másik elektródát nyugalomban hagyjuk és akként rendezzük el, hogy az az anyagra födő módjára ráhelyezkedjék; ezen utóbbi elektródát az anyag előremozgása közben leemelten tartjuk, az anyag nyugalmi állapotánál ellenben az anyagra rányomjuk. Az előremozgás e szerint ezen esetben periodikusan történik. Máskülönben minden akként foganatosíttatik, a mint azt föntebb leírtuk. Az elektródák és az anyag közé átbocsátó és nem vezető anyagból készített védőeszközök, például kendők, stb. helyezhetők, hogy ez által az anyagot az áram vegyi hatása ellenében megvédjük. A jelen eljárásnak egy további foganatosítási módja abban áll, hogy mindkét elektródát helytállóan rendezzük el és az anyagot egy nem vezető anyagból készült szállító szalag segélyével a két elektróda között előremozgatjuk. A szállító szalagot e mellett folytonosan vagy periodikusan az elektródák mentén előre csúsztatjuk, vagy pedig az egyik vagy mindkét elektródát az előremozgatás közben leemelten tartjuk, a szállító' szalag nyugalmi állapotánál ellenben az anyagra rányomjuk, mely utóbbi fázisban az elektroosmotikus víztelenítés megy végbe. Hogy az egyik vagy mindkét elektróda leemelésekor az áram meg ne szakítassék, több ilyen készüléket egyidejűleg tartunk üzemben, melyek akként működnek együtt, hogy miközben az egyik készüléknél a szállító szalag előre mozog, az alatt a többieknél a szállító szalagok nyugalomban vannak; lehet azonban, midőn csak egy készülék van alkalmazásban, az elektródák leemelésekor egy ellenállást automatikusan bekapcsoltatni, hogy az áram megszakítása elkerültessék. A jelen eljárásnál természetesen mindazon segédműveleteket és segédeszközöket fölhasználhatjuk, melyek, mint pl. az elektródák fölmelegítése, az anyagnak fölmelegítése, intermittáló nyomás alkalmazása stb. az elektroosmotikus víztelenítést előmozdítják. SZAIIADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás ásványi, növényi és állati anyagoknak iszap- vagy pépalakban elektroosmosis segélyével való folytonos víztelenítésére, illetőleg nedvtelenítésére,