32706. lajstromszámú szabadalom • Cséve elektromos készülékek számára
A jelen találmány szerint már most a cséve rétegeit akként szigeteljük, hogy akár ugyanazon irányban, akár ellentétes irányban vannak a rétegek göngyölve, a szigetelő csíkokat minden egyes réteg első és utolsó tekerülete köré hajtjuk és a szomszédos rétegek között a cséve szemben lévő homlokoldaláig vezetjük. A jelen találmány tárgya a mellékelt rajzban egy foganatosítási alakjában van föltüntetve. Az 1. ábra a jelen találmány szerint szerkesztett transzformátorcséve elülnézete. A 2. ábra metszet az 1. ábrának II—II vonala szerint. A 3. ábra az 1. ábrában föltüntetett cséve egy részének végnézete, a hol is a külső rétegnek egy része el van távolítva. A 4. ábra ellenkező irányokban göngyölt rétegekkel bíró csévének harántmetszetét láttatja. Az 1—3. ábrák transzformátoroknál szokásos, hüvelyalakú (1) csévét láttatnak, mely az alkalmasan szigetelt (2) vezetőnek többrétegű számos tekerületéből áll. A vezető keresztbe fektetésének módja a 3. ábrában van szemléltetve, a hol is a (2) vezető a (3) pontban a göngyölés irányára és a cséve homlokoldalának síkjára merőlegesen van meghajlítva, ezután a (4) pontban újból akként van meghajlítva, hogy a göngyölés ugyanazou irányban folytatható. A vezetőnek ezen a cséverétegek között keresztbe fektetett (6) részére a szigetelő anyagból készült (5) hüvely van ráhúzva. A (5) részek a cséve ugyanazon végén fekhetnek, a mikor is azokat az 1. ábrában szemléltetett módon osztjuk el; lehet azonban a (6) részeket az egész csévén elosztani és ez által a cséve egyes részeinek túlságos megvastagítását elkerülni. Az alkalmazott speciális szigetelés a megfelelő szigetelő anyagból, pl. kellően preparált papírból készült (7) csíkokból vagy lemezekből áll. Ezen csíkok kétszer oly szélesek, mint a cséve tekerületeiből képezett rétegek. Mindegyik tekerületrétegnek első és utolsó tekerülete egy-egy kétrét hajtott csíknak lapjai közé van fektetve, mi által a rétegeknek külső tekerületei a csíkok által hüvely módjára körülvétetnek; a csíkoknak egymásra fektetett lapjai a cséve egyik homlokoldalától annak másik homlokoldaláig nyúlnak. A csévének szomszédos tekerületrétegei tehát négy szigetelő lap által vannak egymástól elkülönítve; az ily módon elrendezett szigetelés könnyen készíthető, tömören ós biztosan fekszik. A rétegek külső tekerületei tökéletesen be vannak burkolva, biztosan tartatnak meg helyzetükben és a cséve a lehető legkisebb méretekkel bír. Az egyes csíkok méreteit azonban tág határok között módosíthatjuk és ha kívánatos, minden egyes külső tekeriilet köré egynél több csíkot is hajthatunk kétrét alakban. A 4. ábra oly csévének és szigetelésének harántmetszetét láttatja, melynek tekerületrétegei ellenkező irányokban vannak göngyölve. Ezen ábrában a leírt számok ugyanazon részeket jelölik, mint a 2. ábrában. Habár a találmány tárgyát egy transzformátorcsévén való alkalmazásában írtuk le és tüntettük föl, természetes, hogy az nem szorítkozik csupán ezen alkalmazásra. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Cséve elektromos készülékek számára, mely több tekerületből álló több tekerületréteggel bír, jellemezve azáltal, hogy a szigetelő anyagból készült elkülönítő csíkok kétrétalakúan minden rétegnek minden egyes külső tekerülete köré vannak hajlítva és szabad végükkel, illetve végeikkel a szomszédos rétegek között a csévén át ennek másik homlokoldaláig nyúlnak. 2. Az 1. alatt igényelt csévénél a rétegeknek ugyanazon irányban való göngyölésénél egy szigetelő (5) hüvelynek alkalmazása a vezetőnek azon (6) részén, mely az egyik réteg végétől a csévén át harántirányban a szomszédos réteg kezdetéig nyúlik. (1 rajzlap melléklettel.) PAUAS RÉSZVÉNY TÁR8A8Á0 NYOMOÁM BULIM BILI