32680. lajstromszámú szabadalom • Eljárás oly vízgázgenerátornak és világítótelepnek kihasználására, melynél a helyben előállított világítógázt ugyanitt előállított vízgázzal hígítják
- 2 -túlhevítő van beiktatva, a melyből a (g) j csővezeték szintén a (d) gyűjtőbe vezet. Az említett csővezetékek úgy vannak szelepekkel vagy tolattyúkkal ellátva, hogy az (a) generátor vagy a (b) csővezeték útján közvetlenül a (d) gyűjtővel, vagy pedig ezen vezeték elzárásával a (c) csővezeték útján az (e) elgázosítóval hozható öszszeköttetésbe. Ha már most tiszta vízgázt akarunk előállítani, akkor az (a) generátornak az (e) elgázosítóval és ennek mellékrészeivel való összeköttetését megszakítjuk és hevítés megindítása czéljából olyan alacsony szénréteggel látjuk el, hogy a fúvatásnál a keletkező összes szénoxyd szénsavvá ég el, mely ezután eltávozik. Ezután a generátorban ismeretes módon vízgáz előállítása czéljából tovább dolgozunk. A keletkező vízgáz a gyűjtőbe és innen vagy a fölhasználási helyhez vagy azon készülékekhez jut, a melyben a fönt leírt módon világító gázzal és benzolgőzökkel karburáltatik. Ha ellenben világítógáz segélye nélkül akarunk permanens karburáit vízgázt előállítani, akkor a generátornak a (b) csővezeték útján a gyűjtővel való közvetlen összeköttetését elzárjuk és a (c) csővezeték révén az (e) gázosítóval hozzuk összeköttetésbe. A generátort ezután olyan magas tüzelőanyagréteggel töltjük meg, hogy fúvásnál nem. szénsav, hanem szénoxyd képződik. Ezen szénoxyd j azután az illó, folyós vagy félig foj lyós szénhydrogénekkel még meg nem töltött gázosítóba jut, hol levegővel találkozva, szénsavvá ég és ily módon a gázosító belsejét intenzív vörös izzásig hevíti. Az így fölhevített gázosítóba hozzuk be azután az elgázosítandó szénhydrogént, mely a forró falakkal érintkezve, gyorsan elgázosíttatik. Mialatt a gázosítóba a szénhydrogént adagoljuk, addig a generátorban vízgázt állítunk elő. Ez szintén azelgázosítóba jut, az ott elgázosított szénhydrogénnel elegyedik és az elegy ezután az(f) túlhevítőbe lép, a hol állandó gázzá alakul át. Az állandó elegy ezután a (d) gyűjtőbe és innen a fogyasztási helyre jut. SZAPADALMI IGÉNY. Eljárás oly vízgázgenerátornak és világító gáztelepnek kihasználására, melynél a helyben előállított világító gázt, az ugyanitt előállított vízgázzal hígítjuk, jellemezve az által, hogy a vízgázt a világítógáztelep részleges vagy teljes üzembeszüntetése esetén világítógáz vízgázgenerátor kombinációval összeköttetésben, álló olajjal táplálandó karburátoron vezetjük keresztül akképen, hogy a telep oly véletlenségektől, melyek a világítógáz előállítását akadályozzák, függetlenítve van és teljes üzemben tartható. (1 rajzlap melléklettel.) PALLA8 HáeZvéftYTÁAeASÁQ NYOMDÁJA BU0APE6TBN.