32419. lajstromszámú szabadalom • Villamos regisztráló szerkezet pénztárak számára

ugyanannyi (d dl d2 d3) emeltyű van a kapcsoló táblán forgathatóan ágyazva, úgy hogy valamely gombnak működteté­sekor a hozzátartozó emeltyű oly darab­bal lendíttetik ki, hogy clZ clZ illető pénz­egység jelzendő számával azonos számú (f i2 f3), illetőleg (f4) kontaktus fö­lött tovacsúszik és eközben egy áram­kört egyszer vagy többször zárva és megszakítva, oly elektromágnest ger­jeszt, mely a vele összekötött számlap hajtó szerkezetét annyi egységgel kap­csolja előre, mint a mennyi az árammeg­szakítások, illetőleg a pénzegységek száma. 5. Az 1. és 4. alatt igényelt szerkezetnek egy foganatosítási alakja, jellemezve az által, hogy minden egyes, egy-egy gomb­bal összekötött (c2) karima mellett, melynek megfelelően kiképezett hátsó éle által a hozzátartozó (d dl d2 d3) emeltyű kilendíttetik, egy-egy kétkarú (k) rögzítő emeltyű akként van forgat­hatóan elrendezve, hogy ez a nyugalmi helyzeténél alsó karjával az emeltyűhöz illeszkedik, a mikor is a hozzátartozó karima a rögzítő emeltyű fölső karja fölött szabadon elcsúsztatható, mihely azonban az emeltyű gombsorának egy gombja működtetik és ez által az emel­tyű kilendíttetik, ezen gombsor többi gombjaihoz tartozó rögzítő emeltyűk súlyelosztásuk következtében fölső vé­gükkel megemelkednek és ez, által a gombsor többi gombjainak eltolatását addig megakadályozzák, míg a működ­tetett gomb a nyugalmi állásba nem tért. 6. Az 1. és 5. alatt igényelt szerkezetnek egy foganatosítási alakja, jellemezve az által, hogy a vízszintes hasítékokban ve­zetett gombok mindegyike egy fogas­rúddal merev összeköttetésben áll oly módon, hogy egy, ezzel kapcsolódó záró kilincs a gombnak az eredeti állásba való visszamozgatását csak akkor teszi lehetővé, ha a gomb a hasítékon telje­sen végig mozgattatott. 7. Az 1. és 4. alatt igényelt szerkezetnek egy foganatosítási alakja, jellemezve az által, hogy az egyes (d dl d2 d3) emel­tyűkön elrendezett kontaktus az emel­tyűkhöz tartozó gomboktól elfordított oldalán szigetelő betéttel van ellátva, úgy hogy ezen kontaktusok az emeltyűk­nek csak visszalengése közben zárják az áramkört az (f f2 f3 f4) kontaktusfo­gaknál oly czélból, hogy a gomboknak csak részbeni eltolatása révén helytelen jelzések elkerültessenek. 8. Az 1. és 4. alatt igényelt szerkezetnek egy foganatosítási alakja, jellemezve az által, hogy a (d dl d2 d3)- emeltyűkön a hozzájuk tartozó számlapok hajtó szer­kezeteit működtető kontaktusokon kívül még (e8) kontaktuspofák vannak elren­dezve, melyek az emeltyűk kilengésekor a pénztárfölügyelő figyelmeztetése czél­jából egy-egy elektromos lámpának és esetleg egy elektromos csöngetyűnek áramkörét zárják, a mikor is az egyes lámpák a számlapok vagy a különböző pénznemek számának megfelelően kü­lönböző színű fényt lövelnek ki vagy más módon vannak egymástól megkü­lönböztetve. 9. Az 1. és 4. alatt igényelt szerkezetnek egy foganatosítási alakja, jellemezve az által, hogy az (s2) elektromágnesnek mozgatható magja egy sínnel van össze­kötve, úgy hogy ez az áramzárás alkal­mával hosszirányában eltolatik és egy rajta forgathatóan ágyazott kétkarú záró kilincset egy, a mutatótengelyen, ülő záró kerékkel kapcsolásba hoz, mire az áramkörnek ezután történő megsza­kításánál a sín mechanikailag visszato­latik és a záró kilincs szabad (r3) kar­jának kényszermozgású vezetése révén a záró kereket egy foggal előreforgatja. 10. Az 1., 2. és 9. alatt igényelt szerkezet­nek egy foganatosítási alakja, jelle­mezve az által, hogy az egyik számlap jelzéseinek egy másik, ezen számlap leg­nagyobb értékének többszöröseit jelző számlapra való átvitele czéljából az első számlap mutatótengelyén egy vagy több (ql) kar van megerősítve, melyek

Next

/
Oldalképek
Tartalom