32307. lajstromszámú szabadalom • Gázlángzó
tására elegendő levegő van, a külső fölületén a környező levegőből oxygént egyáltalában nem, vagy csak alig von el, azonban a környezetében levő oxygén- és nitrogénmolekulák a lángot hűtik, a mennyiben a lángtól hőt vonnak el, melyet azután nem értékesítünk semmire sem. Épp így lehűl egy más színtelen láng külső föliilete is, de a lehűlése közben fölmelegedett oxygénmolekulák a színtelen láng égésének föntartására szolgálnak, mert a 'áng csakis ezekkel pótolhatja oxygénszükségletét, minthogy pedig az égésben előmelegített oxygén vesz részt, a reakcióhőmérséklet és a láng hőmérséklete is emelkedik. Ugyanezek a jelenségek mennek végbe akkor is, mikor a színtelen láng Bunsenlángban ég. De az ekkor képződő (k) láng már csak azért is kedvezőbb viszonyok között ég, mert az aránylag kis égő gáztömeg fölülete aránylag igen nagy, tehát a láng sok levegővel, illetve sok oxygénmolekulával érintkezik. A föntebb adott magyarázat korántsem kimerítő, mert a színtelen láng és a Bunsenláng sok más kölcsönhatást is gyakorolhat egymásra. A 2. ábrán a föntebb leírt eset megfordítását tüntettük föl. A (b) lángzófej gyűrűalakú és ugyancsak körben elhelyezett furatokkal van ellátva, melyeken a gáz fölfelé, illetve a vízszintes síkhoz tompa szög alatt hajolva áramlik ki, a Bunsenláng közepén, a levegőt nem tartalmazó színtelen láng pedig kívül képződik. Az l. ábra egy módosítása a 8. ábra, melyen egy gyűrűalakú (b) lángzófej van alkalmazva oly módon, hogy a Bunsenláng a levegővel nem kevert színtelen láng külső és belső fölületén ég, mert a gáz- és légkeverék a (t) nyilak irányában eme láng belsejébe is bejut. Végül a 4. ábrán a találmány tárgyát képező lángzó izzótesttel fölszerelve látható. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás magas hőmérsékletű, színtelen láng létesítésére, az által jellemezve, hogy levegőmentes, többé-kevésbbé színtelen lángot egy Bunsenlángba vezetünk be vagy viszont. 2. Az 1. alatt védett eljárás foganatosítására egy lángzó, jellemezve az által, hogy két vagy több lángzócső egymásba van tolva és ezek egy része levegőt bevezető szerkezettel, más része pedig színtelen láng képződését biztosító lángzófejjel vau fölszerelve. (1 rajzlap melléklettel.) PALLAS .ÉtZVfiHY rARSASA'. NTOHDJEJA PUDiPBBT»