32178. lajstromszámú szabadalom • Blokkjelző berendezés
ben meghúzásával vagy megeresztésével a fölső hengerkamarát az alsóval összekötő vezetéket szűkíteni vagy szélesíteni lehet. A légpárnás ütköző és a szolenoid ép úgy mint a blokkozó berendezés két szolenoidja a két részből álló (G) öntöttvastokba van zárva, melynek részeit az (sl) csavarok kötik össze egymással. Az alsó (Rl) lánczkerék és láncz ugyancsak egy födéllel elzárt (Gl) öntött vastokba van zárva, melyet a fölső tokkal csavarolás köt össze (5. ábra) és mely eme fölső tokkal együtt a jelzőárboczra van szerelve. Az alsó tokban még egy második, kisebb (Sl) szolenoid van elhelyezve, de ennek helyzete az (s) szolenoid helyzetének ellentétese, amennyiben (K5) magját a szolenoid fölfelé húzza. Ennek a szolenoidnak magja a tokra szerelt vezetékben van vezetve, a mag alsó vége pedig — mikor a szolenoid gerjesztve nincs — az (Rt) fogaskerék tengelyére ékelt (T) korong egy rovátkájába fogódzik és a fogaskerék forgását mindaddig meggátolja, míg a szolenoid magját meg nem húzza. A két (s és sl) szolenoid egymással lánczolatosan van kapcsolva és ennek megfelelően egyidejűleg gerjed. A fölső (R2) lánczkerék (A 1) tengelyére (1. a 4. ábrát) fölékelt kétkarú jelzőkar bal karja súlyosabb, tehát ez a jelzőkar állandóan vízszintes helyzetben törekszik lenni, a mennyiben a túlsúly elég nagy ahhoz, hogy a légpárnás fék és a lánczkerekes láncz súrlódása által okozott ellenállást legyőzze, tehát ha az (s) szolenoid (kl) magját meg nem húzta, a vízszintes helyzetben fog lenni, mely helyzetben egy ütköző rögzíti. Minthogy a két lánczkeréknek a jelzőkar mozgását követnie kell, a jelzőkarnak a tiltóhelyzetbe jutásánál a (T) korong rovátkája az (sl) szolenoid (K5) magja alatt fog helyet foglalni, tehát a mag eme rovátkába be fog lépni, mert ez a szolenoid sincs áram alatt és így meg fogja gátolni a jelzőkar erőszakos átállítását. Mikor a két lánczolatosan kapcsolt szolenoidon áram megy át, a kisebb szolenoid (K5) magját fölhúzza, a nagyobb szolenoid ellenben (kl) magját lefelé húzza. A fölemelt (K5) mag a (T) korongot elereszti, a lefelé húzott (kl) mag pedig a jelzőkart 45°-kai fölfelé forgatja, vagyis szabadra állítja. A (K5) mag megszorulását a légpárnás fék gátolja meg, mely a (kl) mag túlságosan heves mozgását csillapítja. Eme blokkjelző berendezésnél a blokkor közreműködését a biztosítás alapfeltételéül vettük. Hogy ez a közreműködés kényszer útján biztosítva legyen, egy második, csak egykarú jelzőkart is alkalmaztunk, mely a kétkarú jelzőkar balkarjánál fekszik, ennél hosszabb és melyet kézzel kell állítani. Eme jelzőkarral egy vagy két kontaktusberendezés van kapcsolva, mely — mint az a kapcsolási elrendezés sémájából fog kitűnni, — rendesen meg van szakítva és az állítómű szolenoidjának áramkörét csakis akkor engedi zárni, mikor a megfelelő blokkberendezés a helyes állásban van és mikor az őr a mechanikus úton állított jelzőkart szabadra állította és ebben az állásban rögzítette. Ebben az esetben a kétkarú jelzőkart is szabadra állítja az (s) szolenoid a (kl) mag meghúzásával és minthogy a két kar födi egymást, normális, a rendestől el nem térő jelzéskép létesül. A blokkor tehát csakis akkor engedheti meg a vonatnak a blokkszakaszra a bejárást, mikor a második jelzőkart kézzel szabadra állította és mikor ezt ebben a helyzetben mindaddig megtartja, míg a vonat a jelző előtt el nem haladt. Minthogy azonban az önműködően állított jelzőkar nem állhat addig szabadra, míg a szabad menet összes föltételei teljesítve nincsenek, a bejárást a jelző még akkor is tiltja, mikor a blokkor a bejáráshoz a hozzájárulást megadta. A 7., 8. ós 9. ábrán látható kapcsolási sémából kitűnik, hogyan létesül a blokkjelzők, a blokkor által állított jelzőkarok és a vonat által befolyásolt szerkezetek között a megfelelő függőség, hogy rendszeres blokkbiztosításunk legyen. Ezeken az ábrákon figyelmen kívül hagytuk az (Sl) szolenoid által létesített elreteszelést, mert ez a mondottak után további magyarázatot nem igényel.
