32107. lajstromszámú szabadalom • Berendezés több fogyasztási áramkörnek váltakozó áramú forrásból egyenárammal való táplálására
dályozzák. Ha az (5) lámpát akként rendezzük el, hogy ezen át az áram csak a berajzolt nyíl irányban, vagyis az (1) vezetékről a (7) vezetékbe folyhassék, a (6) lámpát ellenben akként rendezzük el, hogy ezen az áram csak a (7) vezetékből a (3) vezetékbe folyhassék, akkor a pozitív áram a (7) vezetékből csak a (6) lámpán át a (3, 2) áramkörbe folyhatik és a (2) vezetéken keresztül az áramforrás másik végéhez tér vissza, míg az áramforrás másik végéből a pizitiv áram csak a (2) vezetéken a fogyasztó készülékeken, az (1) vezetéken és az (5) lámpán át folyhatik és a (7) vezetéken keresztül az áramforráshoz tér vissza. A fogyasztási áramkörök tetszőleges (10) készülékeket táplálhatnak. Világos tehát, hogy a (2) és (3) vezetékek között lévő (10) készülékek oly impulzusokkal tápláltatnak, melyek a (3) vezetéktől a (2) vezetékbe folynak, a (2) és (1) vezetékek közé kapcsolt (10) készülékek pedig oly impulzusokkal tápláltatnak, melyek a (2) vezetéktől az (1) vezeték felé áramlanak, a mikor is ezen kétféle impulzusok időben váltakoznak. Az áramlásnak ezen áramkörökben való folytonosabbá tételére az áramkörök vezetékei között áramforrás gyanánt a (8) és (9) akkumulatorbatteriákat rendezzük el. Ezen battériák az egymást követő impulzusok által időközönként megtöltetnek és midőn az illető áramkörök az áramforrástól impulzusokat nem kapnak, ezen áramkörök felé kisüttetnek. Az 1. ábrában föltűnte tett akkumulátorbattériák helyett a 2. ábrában föltüntetett (19, 20) mótorgenerátorokat is alkalmazhatjuk. A két fegyverzet mechanikusan lehet egymással összekötve, egy közös tengelyre szerelve, vagy pedig akként elrendezve, hogy a mótor gyanánt való működés közben fölhalmozott eleven erő által időközönként generátor gyanánt működtessenek. Ezen mótorgenerátorok működése bővebb magyarázatra nem szorul. Az áramoknak az említett lámpákon való átfolyásának bevezetésére rendesen egy elindító szerkezetre van szükség. Ilyen elindító szerkezetek már sokféle alakban váltak ismeretessé. Az 1. ábrában egy ily elindító szerkezet példaképen a (6) lámpa számára van föltüntetve. Ezen szerkezet a (11) segéd-akkumulatorbatteriából áll, mely a (15) sodrony segélyével a (3) vezeték és a (6) lámpa (21) segédelektródája közé van kapcsolva. A (15) sodronyba a (12) indukciós cséve és a (13) kapcsoló van beigazítva. Ezenkívül még a (14) kapcsoló is van elrendezve, melynek segélyével a (12) cséve áramkörét rövidre zárhatjuk. A (14) kapcsolónak hirtelen megnyitásakor nagy feszültségű impulzus küldetik a (6) lámpába, metynek kezdeti ellenállása ezen impulzus által legyőzetik. A (11) akkumulátorbatteria összeköttetése ezután zárva maradhat, ha ez kívánatos, miáltal a (6) lámpán a (21) segédelektródából elegendő áram folyik keresztül, hogy a lámpában azon föltételek tartassanak fönn, melyeknél a pozitív áramok átfolyása biztosítva van. Hasonló elrendezést alkalmazhatunk az (5) lámpánál is. A föltüntetett elindító szerkezet helyett természetesen más oly szerkezetet is alkalmazhatunk, mely az áramoknak a lámpákon való folytonos átáramlását biztosító föltételeket fönntartja. A 3. ábrában oly foganatosítási alak van föltüntetve, melynél egy háromfázisú áramokkal táplált (16) primér tekercseléssel bíró áramátalakító van alkalmazva. A (17) és (18) szekundér tekercsek kétfázisú áramokat szolgáltatnak a háromsodronyú (1, 2, 3) rendszer számára. Ezen berendezésnél négy (51,61 és 52, 62) áramirányító lámpa van alkalmazva. A (61, 62) lámpák az áramoknak az (1) vezetékbe való folyását, míg az (51, 52) lámpák az áramoknak a (2) vezetékből a (3) vezetéken keresztül a (17, 18) szekundértekercselések illető végéhez való visszafolyását teszik lehetővé, Ezen ábrában a (10) készülékeken kívül egy közvetlenül az (1) és (3) vezetékek közé bekapcsolt (22) fogyasztási készülék is van föltüntetve, mely a külső vezetékek potenciáljával működtethető. A mint a föntebbiekből belátható, a jelen találmány tárgya más fázisú és elrendezésű áramköröknél, pl. háromfázisú három-