32104. lajstromszámú szabadalom • Készülék fényképező lemezek, filmek stb. napfénynél történő fejlesztésére és rögzítésére
1. ábra a készüléknek részben hosszmetszete, részben elölnézete a födél elzárt állapotában, 2. ábra annak részben keresztmetszete az 1. ábra A—B vonala mentén, részben fölülnézete a födél nyitott állapotában. A mint a rajzból látható, a készülék három zárt keskeny oldalát egy U-alakú (a) cső alkotja, melynek két szára, végén a negyedik keskeny oldalt képező (b) fallal van elzárva. E falban a lemeznek a szekrény belsejébe való bevezethetése czéljából egy (c) nyílás van elrendezve, melyet egy (f) gummitömítéssel ellátott, sarkok körül fölnyitható (d) födéllel lehet vízmentesen elzárni egy (g) zár közvetítésével. A szekrény mellső homloklapját egy tömören beillesztett inaktinikus, például vörös (h) üveglap, hátulsó homloplapját pedig egy színtelen, azaz átlátszó (i) üveglap alkotja, melyek a belső (s) keretre támaszkodnak. A színtelen (i) üveglapot egy (j) tolólappal el lehet födni. A kihúzott tolólapot helyzetében a tolólapon lévő (k) lécz határolja, mely az alsó (1) szegélybádog gerinczébe ütközik, úgy hogy a tolólapot a szekrényből nem lehet teljesen kihúzni. Az (a) csövön két (ml m2) csavarral vízmentesen elzárható (nl n2) nyílás van elrendezve a folyadék betöltésére, illetőleg a kiszorított levegő kibocsátására. Az (a) cső a szekrény belsejével két sor lyukon át közlekedik, mely lyuksorok egyike, a rajzon (ol)-el jelölt lyuksor, az (a) csőtöltő nyílásokkal nem bíró szárának zárt végén, a színtelen (i) üveglap közelében, a másik (o2) lyuksor pedig a másik csőszár ellenkező végén, a (h) vörös üveglap közelében van elrendezve. A szekrény hátulsó homlokfalára a fejlesztési művelet megfigyelhetése czéljából egy fénymentesen elzárható (p) süveg illeszthető egy (q) keret közvetítésével, mely két szilárd (rl r2) és egy rúgós (r3) szorító közé tolatik be. Ha a készülékbe helyezett lemezt fejleszteni akarjuk, az (nl) és (n2) nyílásokat szabaddá tesszük és a készüléket körülbelül vízszintes helyzetbe hozzuk. Ezután az (n) nyíláson keresztül beöntjük a fejlesztő folyadékot, mely ekkor az (ol) lyukakon keresztül befolyik a fejlesztő térbe és a csekély üreg folytán azonnal benedvesíti a lemez egész fölületét, úgy hogy a lemezen réteg- vagy csíkképződés teljesen elkerültetik. A folyadék beöntése alkalmával a szekrényből kiszorított levegő az(o2) lyukakon keresztül az (n2) nyíláshoz jut és ezen kiáramlik. Ha e nyílásnál folyadék folyik ki, a töltés be van fejezve, mire az (nl) és (n2) nyílásokat újból elzárjuk. Hogy a fejlesztési műveletet megfigyelhessük, a (p) süveget a készülékre illesztjük, fejünket belé dugjuk és a (j) tolólapot félretoljuk. Ha a fejlesztési művelet befejeződött, a (j) tolólapot újra az átlátszó üveglap elé toljuk és a folyadékot az (nl) nyíláson át a készülékből kiöntjük. A lemezeknek a fejlesztést követő mosásánál és rögzítésénél ugyanígy járunk el. A leírt szerkezet az elmondottakon kívül lehetővé teszi a fürdőnek a fejlesztési folyamat megzavarása nélkül való erősbítését, miután a beöntött erősbítő folyadék mindenekelőtt az (a) csőben keveredik öszsze a gyöngébb fürdővel és csak ezen keverék jut be az (ol) lyuksoron keresztül, tehát a fény elzárása mellett a fejlesztő térbe. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Készülék fényképező lemezek, filmek stb. teljes napfénynél történő fejlesztésére és rögzítésére, jellemezve az egyik keskeny oldalán a megvilágított lemez betolására szolgáló, fénymentesen elzárható (c) nyílással ellátott és belső üregének méreteivel a lemez méreteit csak igen csekéllyel meghaladó nagyságú szekrény által, melynek a megfigyelőtől elfordított homloklapját vörös, vagy más inaktinikus (h) üveglap, a megfigyelő felé fordított homloklapját pedig színtelen és fénymentesen elfödhető (i) üveglap alkotja, míg annak a lemez betolására szolgáló nyílással nem bíró keskeny oldallapjait egy U-alakú, szárainak végénél elzárt (a) cső képezi, mely elzárható (nl) beöntő nyílással bír a szekrény belsejébe öntendő folyadék