32056. lajstromszámú szabadalom • Berendezés gáznak és levegőnek összekeverésére
az 1. ábrában metszetben van föltüntetve. Ugyanezen ábrából az (e) és (f) nyomó szelepeknek szerkezete is kivehető, melyeken át a gáz és a levegő, továbbá a visszaszívott gázlégkeverék a (g) fogyasztási vezetékbe szorittatik. A (g) fogyasztási vezeték a törzsszabadalomban leírt módon az (1) vezeték segélyével a (k) szabályozóval van összekötve, mellyel a (h) visszaszívó vezetékbe iktatott gázátbocsátó (i) szelep kényszermozgású összeköttetésben áll. A föltüntetett foganatosítási példánál a (h) visszaszívó vezetékből az (i) szelep mögött két (hl) és (h2) vezeték ágazik el (2. ábra) melyek közül az egyik a (c) gázszívó szelephez. a másik ellenben a (d) légszívó szelephez vezet. A mint az 1. ábrából látható, ugyanazon (o) szeleptest, úgy a gáz bebocsátó vezetéknek, mint a (hl) visszaszívó vezetéknek elzárására szolgál. E szerint minden szívásnál az (o) szeleptest megemelése folytán úgy a gáz bebocsátó vezeték, mint a visszaszívó vezeték egyidejűleg nyittatnak, míg a komprimálásnál a munkatérben föllépő nyomás folytán ugyanezen vezetékek zárva tartatnak. Ezen elrendezésnél tehát a visszaszívó vezetékek csakis a szívás közben mű" ködnek, a komprimálás közben ellenben , 2. nem, mi által a bevezetésben említett elő- j nyök éretnek el. A leírt berendezés természetesen sokféle- , képen módosítható. A közös szeleptest, helyett, mely a szívó vezetékeket közösen nyitja, két külön szívó szelepet is rendezhetünk el egymás mellett, melyek kényszermozgásúan köthetők össze egymással; de lehet ezen szelepeket egymás fölött is elrendezni és egy rúd segélyével egymással összekötni. A közösen nyitandó szívó vezetékek nyitása és zárása továbbá egymást követő rövid időközökben pl. különböző megterhelés vagy vezénylés folytán is történhetik. Lényeges mindegyik esetben az, hogy a visszaszívó vezetékek az (i) szabályozó szelepen kívül még egy külön szívó szeleppel legyenek összekötve. Az (o) szeleptest többek között lehetővé teszi a leírt berendezésnek nem vezényelt szívó szelepekkel való foganatosítását. Ha az egymáshoz tartozó szívó szelepek elkülönítve rendeztetnek el, akkor általában ajánlatos azokat vezényelni, vagyis kényszermozgásúan nyitni és zárni. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. A 29991. sz. törzsszabadalomban igényelt berendezésnek egy további kiképzése, jellemezve azáltal, hogy a levegő és gáz számára szolgáló szívó vezetékekhez vezető visszaszívó vezetékek az átbocsátó harántmetszet módosítására szolgáló fojtó szerkezeten kívül külön visszacsapó szelepekkel vannak ellátva, úgy hogy minden szívó löketnél úgy a lég- és gázszívó szelepek, mint a visszaszívó vezetékeket elzáró szelepek nyittatnak, a nyomó löketeknél ellenben az összes hozzávezető vezetékek elzáratnak. Az 1. alatt igényelt berendezésnek egy foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a szívó vezetékek és a visszaszívó vezetékek a szivattyú működése közben közös szeleptestek segélyével nyittatnak és záratnak. Az 1. és 2. alatt igényelt berendezésnek egy foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a szívó vezetékek és a visszaszívó vezetékek a szivattyú működése közben kényszermozgásúan összekötött szeleptestek segélyével nyittatnak és záratnak. (1 rajzlap melléklettel.) J*ál AU itR^h TÁSfiARÁG "."OBOÁJA BUOWtSTWfc