32003. lajstromszámú szabadalom • Nyomtató- és árjelző berendezéssel kapcsolt számlálómű, áram-, víz- vagy gázfogyasztást mérő készülékhez
tott mennyiséget jelzi és az erre vonatkozó adatokat nyomtatja. A második szakasz (6—9 (A) kerékcsoport) az egy bizonyos időszak alatt, nevezetesen a mérőkészülék két leolvasása között fogyasztott mennyiséget jelzi és nyomtatja. Egyszerűség okáért föltételezzük, hogy egy hektowattóra áramfogyasztás ára 6 fillér, a mérőkészülék pedig hektowattórákat jelez, természetes azonban, hogy a számlálómű más egységek alapján is szerkeszthető. A harmadik szakasz (10—14 (A) kerékcsoport) a fogyasztás után fizetendő pénzösszeget jelzi koronákban és fillérekben. Bár a csatolt rajzokon függélyesen álló kerekek vannak ábrázolva, lehetne ép így vízszintes helyzetben levő kerekeket vagy számláló korongokat is alkalmazni. Az egész számlálómű működtetésére egy relais szolgál, melynek csévéit (El), sarokvasait (E2, E3) jelzi, és melynek (E4) fegyverzetével az (F) kerékre ható (E5) akaszték van összekötve, úgy hogy a fegyverzet minden meghúzatásánál az (F) kerék egy foggal elfordul. A 3. ábrán a relais oldalnézete látható, a relais maga ismert és bármely alkalmas elektromágnes vagy szolenoid elrendezéssel helyettesíthető. Az (F) kerék egy átmenő (Gl) tengelyre van ékelve, melyre az egyes kerekek föl vannak húzva. Mindegyik kerékcsoport utolsó (5, 9), illetve (14) (A) kereke a (Gl) tengelyre föl van ékelve, úgy hogy ezek a kerekek a (Gl) tengellyel együtt forognak, míg a többi kerekek csak lazán vannak eme tengelyre fölhúzva és a kerekek fölött elrendezett (1—11 H) fogaskerekek útján nyerik forgásukat. Hogy a fogyasztást és az ezért fizetendő pénzösszeget jelző kerékcsoportokat a számla kiállítása után a zérusra lehessen állítani, a következő berendezés van alkalmazva. A (Gl) tengely két részre van osztva, á két rész pedig egymással egy kilincskerékkötés útján összekötve, még pedig oly módofl, hogy az (1—5 A) kereket viselő szakaszára egy kilincset viselő (81) korong, a (6—14 A) kerekeket viselő szakaszára pedig a (KI) kilincskerék van fölékelve, melybe az (Ll) korong kilincse fogódzik. A (KI) fogaskerék fogai olyanok, hogy a két tengelyszakasz előre forgásánál az (0) rúgó megfeszítése mellett a két tengelyszakasz együtt forogjon. Ha már most az (ÍS2) kilincset a (KI) kilincskerékből kiemeljük, a (6—14 A) kerekek a nyugalmi helyzetükbe térnek vissza. A (Gl) tengely végén alkalmazott 10 fogú (L) kerékbe a 100 fogú (Ml) kerék, az ezzel összekötött 10 fogú (M2) kerékbe pedig a 100 fogú (N) kerék fogódzik, mely a (P) rúgótokba zárt (0) rugóval van összekötve. Hogy az (0) rúgó teljesen le ne futhasson, a (P) rúgótokban egy az órarúgóknál szokásos (R) ütköző van elhelyezve, mely a rúgót egy negyed menettel megfeszítve tartja. Mikor a kerékmű forgásnak indul, az (0) rúgót megfeszíti, és ez alkalmassá válik arra, hogy a második és harmadik kerékcsoportot ismét a zérus állásba állítsa vissza, mit azonban a (KI, S2) kilincs meggátol. Ha a kilincset kikapcsoljuk, az (0) rúgó a (6 — 14 A) kerékcsoportot a zérus állásba állítja vissza, míg az (1—5 A) kerékcsoport eme forgásban részt nem vesz. A (Gl) tengely és az (0) rúgó között alkalmazott föntebb leírt áttevésnek csak az a czélja, hogy a rugót ne kelljen túlságosan hosszúra készíteni, inert a rúgó közvetlenül is hathatna a tengelyre, vagy pedig el is maradhatna és a tengely visszaállítását forgattyú is végezhetné, a (KI, S2) kilincskötés azonban minden esetben szükséges. A nyomtatókerekek alatt egy papírcsík megy el, mely a (T) tekercsre van föltekercselve, és mely alatt a papírcsíkot vezető (U) lemez van elhelyezve. Mikor ezt a lemezt fölfelé nyomjuk, a papírcsíkon följegyzés létesül, az (U) lemez fölfelé nyomására pedig a (V) emelőszerkezet szolgál. A nyomtatókerekek festékelésére a (W) festékelőhenger szolgál, mely a papírcsík és a nyomtatókerekek között van egy vezetéken vezetve, és melyet rúgók törekszenek előre nyomni, úgy hogy a papírcsík és a