31930. lajstromszámú szabadalom • Szerkezet vasúti teherkocsik rakonczáinak rögzítésére és kikpacsolására

— 2 — horog szintén a rakonczán, de ennek a forgó zsámoly alá nyúló végén van ágyazva. A 13. ábra egy rakonczás kocsi végnézetét tünteti föl, mely a 10—12. ábrákban föltüntetett rögzítő szerkezettel van fölszerelve. A 14. ábra a rögzítő horog kikapcsolására szolgáló emeltyűt láttatja. Az 1—3. ábrákban föltüntetett foganatosításánál az (5) rakonca rögzítésére szolgáló (1) horog a forgó zsámoly (2) tartójának fölső oldalán megerősített (4) csapágyban van ágyazva. A rakoncza az oldalas (3) fokokkal és a mellső oldalán ezen fokok fölött kiképezett (12) toldattal van ellátva, az (1) horognak szabad vége pedig a 3. ábrában látható módon villává van kiképezve, melynek (17) végei a 2. ábrában föltüntetett módon közel derékszög alatt meg vannak hajlítva és annyira meg vannak vastagítva, hogy a rakoncza biztos rögzítéséhez szükséges szilárdsággal bírjanak. A rakoncza rögzítése czéljából az (1) horgot a rakoncza fölállítása után ez utóbbi felé forgatjuk, a mikor is a (17) villavégek a rakonca (3) fokai elé jutnak és ily módon a rakonczát függélyes helyzetében megtartják. Hogy az (1) horog rázkódtatás következtében ki ne kapcsolódhassék, a furattal ellálott (17) villavégeken a (18) biztosító csapot dugjuk át, mely az (5) rakoncza toldata alatt feküdvén az (1) horog kikapcsolódását megakadályozza. Magát a (18) csapot tetszőleges módon biztosíthatjuk helyzetében; előnyös azonban ezen czélra a (18) csapot a lefelé nyúló 6 szárral ellátni (1. ábra), melynek meghajlított végét a forgó zsámoly alsó oldalán forgathatóan ágyazott (13) gyűrűbe akasztjuk be. A rakoncza szabaddá tétele czéljából a (13) gyűrűt lefelé forgatjuk, a (18) csapot a (17) villa végekből kihúzzúk és ezután az (1) horgot a 2. ábrában berajzolt nyíl irányában forgatva, az (5) rakonczából kikapcsoljuk, mely ekkor a szálfák oldalnyomásának engedve lefelé csapódik. Az (1) horog kikapcsolására előnyös a (14. ábrában) föltüntetett emeltyűt alkalmazni, mely a (14) nyélből és a (15 16) ágakból áll, melyek mindegyike a (14) nyéllel egy-egy szögemeltyűt képez. A horog kikapcsolásánál a (15—16) szárak egyikét a (2) tartó és az egyik (17) villavég közé illesztjük és ezután a (14) nyelet lefelé nyomjuk. Könnyen belátható, hogy azon esetben, ha az (1) horog megemelésére alkalmazott emeltyűt túlmélyen tolnók a (2) tartó és a (17) villavég közé, akkor ezen emeltyűnek belső vége az (5) rakoncza pályájába esnék és így könDyen megtörténhetnék, hogy a rakoncza az emeltyűt a munkás kezéből kiütné. A 14. ábrában föltüntetett emeltyű alkalmazásánál ezen eshetőség ki van zárva, mivel a (15 16) ágak akként vannak méretezve, hogy midőn az egyik ágat a (17) villavég és a (2) tartó közé toljuk, akkor a másik ág a (2) tartóhoz érve, a szerkezet méretviszonyainak megfelelő betolás határolójául szolgál. Ezen kétséges emeltyű ezenkívül még azon előnynyel bír, hogy az egyes ágakat, mint az a rajzban jelezve van, külömböző vastagságságban készítjük és így, ha pl. a vékonyabb (15) ág az (1) horog kikapcsolására nem volna elegendő vastag, akkor a vastagabb (16) ágat alkalmazhatjuk. A 4—6. ábrákban föltüntetett foganatosításánál az (1) horog szintén a kocsi fölső oldalán, de magán a rakonczán vau megerősítve és ennek megfelelően a forgó zsámolynak egy helytálló részébe kapcsolandó. A föltüntetett példában e czélra a forgó zsámoly (2) tartói között elrendezett (7) lemezek (4. ábra) szolgálnak, melyek az (1) horog ékalakú végének befogadására szolgáló (10) vájattal (5. ábra) vannak ellátva. Az (1) horognak bekapcsolt helyzetében való biztosítására tetszőleges segédszerkezetet, pl. a fogantyú segélyével forgatható (8) reteszt alkalmazhatjuk, mely az (1) horognak oldalas (11) toldata elé szorítható. A 7—9. ábrákban föltüntetett foganatosításnál a rakonca alsó végén forgathatóan ágyazott (1) horgot a rakonca rögzítése czéljából a forgózsámoly tartójának alsó oldalán megerősített (13) villa szárai közé