31503. lajstromszámú szabadalom • Automata kártyák, levelezőlapok és más lapos tárgyak árúsítására

zése által, hogy a két kártyasorozat kö­zépső hosszéleinek mellső végei között egy szögletes vezeték és ezenkívül két, ; oldalas vezeték képződik, melyek mind­egyike az egyik külső hosszélnek főré­szét és a másik irányú kártyasorozatba tartozó kártyáknak ezen hosszélen túl­nyúló hátsó sarkát közrefogja, mely ol­dalas vezetékek ellenben a kártyák mellső harántéleit és azok hátsó haránt­éleinek legnagyobb részét szabadon hagyják, úgy hogy a kártyák hosszirá­nyukban kitolhatok. Az 1. és 2. alatt igényelt automatának i egy foganatosítási alakja, jellemezve az ' által, hogy a forgatható kártyatartónak j ide-oda forgatása egy a (c) kártyatartó- | nak (g) tengelyére erősített és két (ml) j és (m2) bevágással bíró (m) excenter j és egy (f5) vezényemeltyű segélyével ; történik, mely az (f) kártyatolókán for- , gathatóan van ágyazva és ennek kihúzá- | sánál egy rúgó által a középállásba ho- j zatik, a tolóka visszamozgásakor ellen- í ben egy peczekkel fölváltva majd az ! egyik, majd a másik (ml m2) bevágásba tolódik, ennek rézsútos határélén a be- | vágás végéig csúszik és a további moz- i gás közben az excentert elforgatja. 4. Az 1. iés 2. alatt igényelt automatának egy foganatosítási alakja, jellemezve az által, hogy a forgatható kártyatartónak ide-oda forgatása egy a (c) kártyatartó (g) tengelyére ékelt, (nl) és (n2) bevá­gással bíró (n) excenter, egy a (g) ten­gelyen forgatható, két (ol) és (o2) be­vágással és két (o3 o4) hasítékkal bíró (o) excenterkorong és két, (fll fl2) peczkekkel ellátott (f9fl0) vezényemel­tyű által történik, melyek a kártyatolókán forgathatóan vannak ágyazva, akártya­tolóka kihúzásánál egy rúgó segélyével a közép felé szoríttatnak, a kártyatolóka visszamozgásánál ellenben váltakozva, az (nl) vagy (n2) bevágással kapcsolódnak és ez által az (n) excentert f ölváltva az egyik vagy másik irányban elforgatják. 5. Az 1. és 2. alatt igényelt automatánál egy szerkezet, mely megakadályozza, hogy á (c) kártyatartó elforgattassék, midőn az előretolt kártya részben még a kártyatartőban fekszik, jellemezve az által, hogy egy kártya előretolása után az (f) tolóka egy rögzítő kilincsnek el­reteszelése következtében mellső állá­sában rögzítve tartatik, mely elretesze­lés csak a kártya eltávolítása utánbon­tatik föl. (5 rajzlap melléklettel.) JALLAS RÉSZVÉNY TÁRSASÁG NYOMDÁJA B>J0APE6T£N

Next

/
Oldalképek
Tartalom