31493. lajstromszámú szabadalom • Újítások vasúti vonatok gőzfűtési tömlő kapcsolatain
helyett a tömlőkapcsolatnak (9) középrészén, | a (10) szeleptest, illetőleg ennek (11) toldata fölött, egy (12) szöget dugunk át, mely mindkét végénél szilárdan megerősítve, a kiesés ellen tökéletesen biztosítva van. E szög míg egyrészről a szeleptest emelkedését határolja, más részről megakadályozza azt, hogy a szeleptest a tömlőkapcsolásnak (9) középrészébe bejuthasson. Megjegyzendő, hogy e (12) szög alkalmazása leginkább akkor czélszeríi, ha már meglévő, régi szelepeket akarunk a találmánynak megfelelően átalakítani. Új szelepek, illetve ezeknek megfelelő új (9) középrészek készítése alkalmával azonban ennek belső fölületén már az öntés alkalmával, evvel egyidejűleg képezhetünk ki a szeleptest fölött egy megfelelő gyűrűbordát vagy más alkalmas ütköző-kiemelkedést, mely az áttolt szög szerepét tökéletesen betölti. Az épen most ismertetett elrendezésnél még mindig megtörténhetik, hogy nagy hidegek alkalmával a szelepháznak alsó (7) nyúlványában a víz megfagy s a rúgót és szelepszárat körülvevő jég a szelep szabályos működését megakadályozza. Az 5. ábrán látható kiviteli alaknál ezt is kiküszöböljük az által, hogy a szelepháznak említett nyúlványát elhag3juk s egyszersmind az (5) szeleprudat a (8) tekercsrugóval együtt a (10) szeleptest belső végénél rendezzük el s ugyancsak a szeleptest fölött, emelkedésének határolására és beesésének megakadályozására, egy (13) kosarat alkalmazunk. A szeleptest alsó, vezetőszakasza (14) bordákkal, illetőleg keresztalakú keresztmetszettel van készítve s a szeleptest fölemelkedése alkalmával ily módon szabaddá i váló nyílásokon át a víz sokkal könnyebben, illetőleg gyorsabban kifolyhat, — különösen az 5. ábrán bemutatott elrendezésnél, — mint ez a tömlőkapcsolatok eddigi vízbebocsátó szelepeinél történhetett. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Újítások vasúti vonatok gőzfűtési tömlőkapcsolatain, jellemezve a tömlőszárak belső fölületét tömítően burkoló, tagozott fémcsőbetét által, abból a czélból, hogy a ruggyantából vagy más hasonló anyagból készült tömlők belső fölületének a forró gőzzel és forró kondenzvízzel történő közvetetten érintkezése folytán bekövetkező megrongálódása s az ennek nyomán föllépő gőzfűtési üzemzavarok megakadályoztassanak. 2. Az 1. igényponttal védett újításoknál a gőzfűtési tömlőkapcsolás vízkibocsátó szelepének tökéletesbítése, jellemezve az által, hogy a tömlőkapcsolás középrészének alsó szakaszán a szeleptest fölött egy (12) szög van átdugva, illetőleg egy ütköző karima vagy borda van kiképezve, abból a czélból, hogy a szelep emelkedése ily módon fölülről határoltassék, illetőleg a szeleptestnek a tömlőkbe való bejutása megakadályoztassák. 3. A 2. igényponttal védett újításnak egy foganatosítási alakja, jellemezve az által, hogy a szeleptestnek tekercsrúgóval fölszerelt rúdja a szeleptest belső végénél van elrendezve s ugyancsak a szeleptest fölött, befelé történő elmozdulásának határolására, egy kosár van alkalmazva, mi mellett a szelepháznak alsó nyúlványa egészen elesik. (1 rajzlap melléklettel.) J*LLA« BÉ8ZVÉNYTÁnaA8ÁO *v- BUOAPMTP*