30988. lajstromszámú szabadalom • Berendezés lapostűzhely-konvertereken a szélnek önműködő melegítésére és oxygénnel való keverésére
amelyből a (B) térbe juthat. A (p) tér kamrát képez, melyet az (i') eső hevít és mely mindegyik oldalán (g') adagolónyílással van ellátva, amelyen keresztül oxigén fejlesztésére alkalmas anyagok adagoltatnak a kamrába, ahol fölmelegítve oxigént fejlesztenek. A szóbanforgó esetben pl. barnakő és nátronlúg keveréke alkalmas. A rajzban a szél áramlása nyilakkal van jelölve, hogy az alant ismertetett működési módot, illetve eljárást könnyebben érthetővé tegyük. A konverter előmelegítése után vagy alatt a (p) kamrába elegendő mennyiségű barnakő és marónátron keverékét adagoljuk, azonban a fújtatólevegőt nem eresztjük még ezen kamrába. Ha a kemencze előzetes megtisztítása után a konvertert a (g) nyíláson át vassal megtöltöttük, kissé hátrabillentjük úgy, hogy a ferde helyzet folytán a töltés háromszög keresztmetszetet nyerjen. A szélnek a vas anyagán keresztül kell vonulnia, miáltal a megolvasztott vas közepén a kívánatos gyenge hullámzás áll elő, mivel a széllyukak fölött lévő vasoszlop nem nagy és ennélfogva a szélre csak kis ellennyomást gyakorol. Ha a vasat a fönt leírt módon körülbelül tíz perczig kezeltük, úgy az élénkké váló konverterláng és sajátos zaj jelzi, hogy a hőmérséklet a fürdőben fölemelkedett, ami a kezelés megváltoztatására figyelmeztet. A közben fejlesztett nagy meleg által nem csupán a szél melegíttetik, hanem még az oxigénfejlesztésre szolgáló vegyszerek is a kivánt módon fölhevíttetnek. Most a szél egy részét, mielőtt ez a konverterbe lépne a (p) oxigénfejlesztőkamrán vezetjük keresztül, hogy 'a fölszabaduló oxigént fölvegye. A kemencze működési módja ezen szénelvonó stádiumban más állást igényel és pedig a kemenczét eléggé vízszintesre állítjuk, sőt gyakran kissé előre billentjük úgy, hogy a belépő meleg oxigéndús szél a kemencze fenekén elosztott fürdőn végigvonul, vagyis úgyszólván tűzhely-frissítés megy végbe ahelyett, hogy mint régebben a lángpest-frissítésnél (kavarásnál) a vasat akavaróvassal mozgatnók, a kemenczét megszabott ütemben előre és hátra ringatjuk, miáltal a fürdőben a kivánt gyenge hullámzás előáll és az itt alkalmazott alkalmasan előkészített szél következtében a szénelvonás megfelelően halad anélkül, hogy a kellemetlen salakkilövelés föllépne, mely ezelőtt nem csupán a munkásokat veszélyeztette, hanem a konverterlángot és ennek biztos megfigyelését is hátrányosan befolyásolta. SZABADALMI IGÉNY. Lapostúzhety-konverterek számára szolgáló berendezés a szél önműködő melegítésére és oxigénnel való keverésére, jellemezve azáltal, hogy a konvertergázok kivezetők ürtője körül kanyarcsatorna van vezetve, mely egy konvertersüveg alakjában kiképezett kamrával áll összeköttetésben, melyben oxigént fejlesztő anyagok, mint például barnakő stb. vannak elosztva úgy, hogy a kanyarcsatornán keresztülvonuló szél először a konvertergázok melegét, azután pedig a kamrában fölhalmozott anyagokból fejlődő oxigént veszi föl és vezeti a konverterben lévő aczélfürdőbe azon czélból, hogy a vasfürdőben a szénelvonást minden salakhozzáadás nélkül tegyük lehetővé. (1 rajzlap melléklettel.) PALLAS RÉSZVÉNY TÁHSASAG NYOMDÁJA 3UOAP«Tfe*