30979. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés kemény gyantaszappanok előállítására
át elvezethető. A forralás közben képződött vízgőzöket az alkalmas módon hűtött (d) födélen lecsapjuk, mikor a csapadékvíz a keverékbe hull vissza, úgy hogy az alapos elszappanosításhoz szükséges víz a keverék forralása közben mindig jelen van. Mikor a forralást befejeztük és a tömeg elszappanosodott, — mi a habzás megszűnéséről ismerhető föl — a még képződő vízgőzöket például oly módon, hogy a (d) födelet leemeljük, ugyancsak elvezetjük, úgy hogy a végterméket képező gyantaszappan csak alig tartalmaz vizet. A meleg állapotban már sűrűn folyó tömeget az edényből lebocsátjuk és megfelelő formákba öntjük, mikor a lehűlés után kemény gyantaszappant nyerünk. Az így előállított kemény gyantaszappan az eddig ismert lágy gyantaszappanoknál sok tekintetben előnyösebb, első sorban tartósabb, jobban csomagolható és szállítható. Míg tehát eddig a papírgyárak a gyantaszappant saját üzemükben voltak kénytelenek előállítani, most módjukban van, hogy azt a kereskedelemben szerezzék be. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás a papíriparban használt kemény gyantaszappanok előállítására, az által jellemezve, hogy az elszappanosítandó gyanta és szóda keverékéhez csak kevés, mintegy 15% vizst adunk, de a vízből elpárolgó gőzt lecsapva, a földolgozandó anyaghoz, míg ez teljesen elszappanosítva nincs, újból visszavezetjük, a teljes elszappanosítás után pedig a vízgőzt elvezetjük, hogy a képződött végtermék lehűlésénél megkeményedhessék. 2. Berendezés az 1. alatt védett eljárás foganatosítására, jellemezve egy áttört közfal által vízszintes irányban megosztott főzőtartály által, melynek fölső része a képződött vízgőzök lecsapására szolgáló hűtőberendezéssel van ellátva és mely csövek útján közlekedik a főzőtartály alsó részével. (1 rajzlap melléklettel.) PAUAS flÉSZVÉN* TÁA&ASÁQ NYOMDÁJA BUDAPESTEN