30885. lajstromszámú szabadalom • Berendezés rugalmas közeggel hajtott turbinák hatásfokának növelésére

- 3 elrendezni, azonban természetesen tetszőle­ges más módon is elrendezlietők. A (3) tartóban nagyobb számú (14a) csa­torna van kiképezve, melynek mindegyike egy-egy ellenző mögött torkol a (11) vá­lyúba és melyek más részről előnyösen egy közös pontban egyesülve az(l) tokon átve­zetett (16) kivezetőcsőbe nyílnak. Ez utóbbi karimával van ellátva, mely a (3) tartóhoz van csavarolva. Az ellenzők a kerék suga­rához képest ferdén állanak, úgy, amint ez a rajzból látható, miáltal a kerékkoszorú és a vezetőlapátok között kiröpített vízmennyi­ség összegyűjtetik és a (14a) csatornákba terelte tik. A 2. ábrából láthatjuk, hogy az ellenzők széle ugyanazon lejtéssel bír, mint a futó­koszorúk zárógyűrűje, hogy a rést ezen he­lyen lehetőleg csekélyre szabhassuk. Természetesen az ellenzők csupán csak (11) vályúk végein is alkalmazhatók és nem szükséges, hogy a vizet a turbina tokján kívül vezessék, azonban a fönt leírt több ellenzős és kivezetőcsatornákkal ellátott be­rendezés előnyösebb. Természetes továbbá, hogy az ellenzők a fönt leírt turbiuaszer­kezettől eltérő turbinaszerkezeteknél is al­kalmazhatók. A 3. ábrában a berendezés módosított foganatosítási alakja van föltüntve, melynél a víz összegyűjtésének és kivezetésének megkönnyítésére az ellenzők mellett gyűjtő­vályúk vannak elrendezve. Ezen szerkezet­nél az ellenzők bádogszalagból vannak haj­lítva, úgy hogy a (19) vályút és a (20) ferde ellenzőlapot képezik, mely a kerékről össze­gyűjtött vizet a (19) vályúba tereli. Az ellenzők a (23) tartólemezekre vannak erő­sítve, melyek viszont a (3) tartókra vaunak csavarolva, úgy hogy azokra könnyen föl­erősíthetek és onnan könnyen eltávolíthatók. A rekeszfalaknak és a vályúknak úgy kell a kerékhez képest irányítva lenniök, hogy a vizet összegyűjtsék és megtartsák, ill. a (14a) csatornákba vezessék. Különben a szer­kezet megegyezik az előbb leírt szerkezettel. A 4. ábra a 3. ábrában föltüntetett szer­kezetnek további módosítása, mely abban áll, hogy az ellenzők végük felé be vannak mélyítve és így képezik a (24) vályúkat, amelyek a vizet gyűjtik és csekély vizet képesek megtartani. A víz a (14a) csatornák egy részéből a nehézségi erő hatása alatt folyhatna ki, legnagyobb részt azonban a belső túlnyo­más fogja a vizet kiszorítani. Az ellenzők úgy a legelső, magasnyomású koszorúnál, mint a következő alacsonyabb nyomású fokozatoknál alkalmazhatók és ha az alacsonyabb nyomású fokozatoknál a nyomás a légköri nyomásnál kisebb volna, a levegő beáramlását alkalmas módon meg kell akadályozni. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Berendezés rugalmas közeggel, főképen gőzzel hajtott turbinák hatásfokának növelésére, jellemezve a futó lapátko­szorút burkoló zárógyűrű ésa turbina tokja (vagy a vezetőlapátokat vagy csatorná­kat hordó tartó) között, a munkafejtő­közeg keresztülömléséuek megfelelő sza­kaszon alkalmazott vályú és ennek végeit elzáró, a futó lapátkoszorú zárógyűrű­jének külső alkotóját csekély rés meg­hagyásával követő rekeszfalak által, me­lyek a turbina tokián vagy a vezető­lapátokat hordó tartón vannak kiképezve vagy ahhoz tetszőleges alkalmas módon erősítve. 2. Az 1. alatt igényelt berendezés fogana­tosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a két szélső rekeszfal vagy ellenző kö­zött, előnyösen egyenlő közökben na­gyobb számú ellenző van elrendezve. 3. Az 1. és 2. alatt igényelt berendezés foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy az ellenzők a turbinakerék suga­rához képest ferdén állanak. 4. Az 1—3. alatt igényelt berendezés foga­natosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy az egyes rekeszfalaknak vagy ellenzők­nek megfelelőleg csatornák vagy csövek vannak elrendezve, melyek az ellenzők megerősítési helyei közelében torkolnak és melyek az ellenzők által összegyűjtött víz kivezetésére szolgálnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom