30857. lajstromszámú szabadalom • Elcsattantó szerkezet kézi lőfegyverekhez
- 2 -nyugasz létesítése által egyfelől lehetővé teszi, hogy a ezél közvetlenül az elsütés előtt még egyszer élesen megfogható legyen, a mikor is az elcsattantásra szolgáló ujj ezen idő alatt teljesen föl van mentve minden erőkifejtés alól, másfelől pedig, hogy a lövésznek, ha a ezél már élesen szemügyre van véve, a fegyver elsütésére csak csekély erőt kelljen kifejtenie, a mi még azon előnnyel is jár, hogy a lövész egy hallható (az oktató számára pedig egyúttal látható) jel, vagyis a részben előre szökő ütőszögnek ezen közbülső nyugaszhoz való ütközése által figyelmessé tétetik, hogy az ütőszög most már a végleges elcsattantás előtti helyzetben van. A mellékelt rajzok az új elsütő szerkezetnek több példaképem foganatosítását tüntetik föl, és pedig az 1 — 3. ábrák az M. 88/90 és M. 90, a 4—5. ábrák az M. 95 jelzésű cs. és kir. gyalogsági lőfegyvereknél alkalmazott új elcsattantó szerkezetet mutatják, míg a 6. ábrán az M. 90 jelzésű fegyver jelenlegi elcsattantó szerkezete látható. A találmány lényege abban áll, hogy az elsütés alkalmával egymással érintkező két fölület egyikén egy (a) lépcső elrendezése által egy nyugasz van létesítve, minek következtében az ütőszög kissé előremozdulhat, azután pedig ismét megakasztatik és pedig oly helyzetben, melyben az elcsattantó billentyűre már csak csekély nyomást kell kifejteni, hogy az iitőszög előreszökés czéljából fölszabadíttassék. Ezen (a) nyugasz az ütőszög (b) csavaranyáján (1—3. ábrák), vagy pedig az (f) billentyű által működtetett (d) elcsattantó csapon (3. és 4. ábra) rendezhető el. Szükség esetén két vagy több ilyeu nyugasz is alkalmazható (2., 3. és 5. ábra), azonban egyetlen, szorosan a (d) elcsattantó csapnak, illetve az ütőszög (b) csavaranyájának vége (hegye) előtt elrendezett nyugasz is elegendő. Több nyugasz elrendezése azon előnnyel jár, hogy az elsütés lépcsőzetesen mehet végbe és a lövész az elcsattantó szerkezet mindenkori helyzetére több, hallható jel által tétetik figyelmessé. Ezen (a) nyugasz, illetve nyugaszok teljesen pótolják az eddig alkalmazott (s) biztossági nyugaszt, mely az M. 88/90 és M. 90 jelzésű gyalogsági lőfegyverek eddigi elcsattantó csapját bemutató 6. ábra van föltüntetve s melynek föladata tudvalevőleg abban áll, hogy az ütőszög előreszökése főleg nyitott záróbillentyű esetében megakadályoztassák. Az (a) nyugasz mélységének alkalmas megválasztása által az elsütéshez még szükséges út és ezzel együtt az elcsattantó erő is meghatározható, a hol ezen mélységnek czélszerűen olyannak kell lennie, hogy a teljes elsütéshez még megfelelő erőkifejtésre legyen szükség. Mihelyt elsütés közben ezen nyugasz eléretett, az ez által szabaddá tett ütőszög kissé előreszökik s a nyugaszhoz való ütközése által hallható jelt ad, mely a lövészt figyelmezteti, hogy az (f) billentyűre még csekly nyomás gyakorolva, a teljes elsütés idéztetik elő. A lövész azonban egyidejűleg arra is figyelmessé tétetik, hogy a fegyvert most az előírás szerint vállához támassza s a czélt élesen szemügyre vegye és a fegyvert a kellő pillanatban, a billentyűre gyakorolt gyönge nyomás által véglegesen elcsattantsa. Mivel az elsütés által igényelt összes erő két (vagy több) részletben nyilvánul s különösen a lövés leadásának pillanatában aráilylag csekély, úgy hogy a lövész nem fárad el oly gyorsan s azonkívül a lövésznek a végleges elcsattantás előtti pillanatban kellő ideje marad a czélzásra, ennélfogva a találási biztosság jelentékenyen fokozódik s mivel a lövésznek elég ideje van, hogy fegyverét elsütés előtt biztosan megfoghassa és megtámaszthassa, a hátralökés hatása is lényegesen csökken. Hangsúlyozandó, hogy ezen berendezést bármilyen elcsattantó szerkezeten lehet alhalmazni s a nyugasz vagy nyugaszok az elcsattantó szerkezetnek azon részén képeztetnek ki, melynek fölülete erre éppen alkalmasnak tűnik föl. Esetleg mindkét elcsattantó fölületen megfelelő nyugaszokat lehet kiképezni s a már meglevő elcsat-