30850. lajstromszámú szabadalom • Szállítható keresztfűrész
tába hozzuk, akkor az(I) kart az (iá) törzshöz szorítjuk. Az ábrázolt kiviteli példánál a (B) elektromotor (D) tengelyére az (E) csiga van fölhúzva, mely egy csigakerék útján az erőt az (F) hajtótengelyre viszi át, mely a (G) forgattyút hordja. Utóbbi a (H) lengő emelő hasitékába fogódzik. A lengő emelő másik vége ugyancsak hasíték és csapszög útján az (Ú) kengyelen elrendezett (T) csúsztatópályában vezetett fűrészt ide-oda mozgatja. A kengyel súlya a (T) csúsztató pályával együtt a (C) fűrészre nyomást gyakorol, a mit tetszőlegesen fokozhatunk azáltal, hogy a (T) pályára kézzel nyomást gyakorolunk. Magát az alaplemezt úgy képezzük ki, hogy azt két ember a fogantyúkon megragadhassa és könnyen vihesse egyik törzsről a másikra. Ha tekintetbe vesszük, hogy a keresztfürész működtetésére szolgáló elek tromótor súlya igen csekély, úgy beláthatjuk, hogy a berendezést nemcsak vízszintesen fekvő, hanem tetszőlegesen rézsútosan, sőt függélyesen álló törzsnél is alkalmazhatjuk. Evvel a berendezéssel tehát álló fatörzseket teljesen vagy annyira lefűrészelhetünk, hogy a ledöntésük igen könnyűvé válik. Az (I) fogókarok ezen berendezés talpai gyanánt szolgálnak. Az elektromotor helyett más szállítható motort, például benzin-, petroleummótort vagy más effélét is alkalmazhatunk. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Szállítható keresztfűrész, jellemezve az által, hogy a (B) elektromotornak hordólemez gyanánt kiképezett (A) alaplemezére egy vagy több valamely fatörzs körülfogására és az egész szerkezetnek a törzsön való rögzítésére alkalmas (I I) fogókarpár, másrészt pedig az elektromotor útján működtetett (C) fűrész van szerelve. 2. Az 1. alatt védett szállítható keresztfűrész egy kiviteli alakja, melynél az elektromotor helyett valamely más szállítható motor vau az (A) alaplemezen elrendezve. (1 rajzlap melléklettel.) 9AJ.LA9 RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NVOWOÁJA BUDAPfcSTSA