30694. lajstromszámú szabadalom • Nyomóvíz által működtetett készülék italkiméréséi czélokra szolgáló nyomólevegő előállítására
(d) vezetéken keresztül az (e) tartályba folyik és itt az (f) úszót fölemeli. Ha ez utóbbi bizonyos magasságot elért, úgy az úszó rúdján alkalmazott (g) állítógyűrű az (i) emelőbe ütközik és ezt oly módon forgatja el, hogy a (k) tolórúd segélyével az (n) nyomóvízvezeték (1) csapja kinyittatik (3. ábra). Ekkor az (m) vízsugárszivattyú az (o) csövön át levegőt szí és azt vízzel keverve, az (e) tartályba szorítja. Mivel a szállított levegő térfogata jóval nagyobb, mint a szállításhoz szükséges víz térfogata, a levegő az (e) tartályban lévő vizet kiszorítani igyekszik. Ennélfogva a víz részben ismét az (a) tartályba szoríttatik vissza, úgy hogy a víz fölszine az (e) tartályban sülyed, míg végre az úszó rúdján alkalmazott második (h) állítógyűrű fölülről ütközik az (i) emelőbe és az (1) csapot az előbbivel ellenkező irányba forgatja, miáltal az (m) vízsugárszivattyút elzárja. A vízsugárszivattyúnak ezen bekapcsolása és elzárása mindig akkor ismétlődik, ha a (p) csővezetéken át nagyobb mennyiségű nyomólevegő vezettetett el a nyomólégtartályból és addig tart, míg az (n) vezetékben kellő nyomású víz áll rendelkezésre. A vízsugárszivattyú által a nyomólégtartálybi szállított és innen az (a) tartályba szorított víz ez utóbbiból túlfolyató csöveken folyik le. Világos, hogy a túlfolyató cső torkolatának magassága szabja meg az (e) tartályban uralkodó nyomás nagyságát, úgy hogy ezt az által, hogy az (a) tartályban különböző magasságban alkalmazunk túlfolyató nyílásokat, melyeket elzárhatunk, például a (b és c) nyílásokat, szabályozhatjuk. A (g) és (h) állítógyűrűk beállítása által szabályozhatjuk az (e) tartályban föllépő ; nyomáskülönbségek határait, úgy hogy a nyomásingadozásokat a minimumra is redukálhatjuk. A leírt foganatosítani alaknál vízsugárszivattyú szolgál a nyomólevegő szállítására, mivel a legtöbb esetben nyomó vízvezeték áll rendelkezésre, azonban mindenféle egyéb módon is bevezethetünk nagynyomású levegőt. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Nyomóvíz által működtetett készülék italmérési czélokra szolgáló nyomólevegő előállítására, jellemezve az (e) nyomólégtartállyal közlekedő edények módjára összekötött, magasabban elrendezett (a) víztartály és a nyomólégtartályban emelkedő és sülyedő vízszín által befolyásolt szerkezet által, mely nyomólevegő fogyasztása alkalmával a nyomólégforrást szabályozó szelepet szabályozza. 2. Az 1. alatt igényelt készülék foganatosítási alakja, jellemezve az által, hogy nyomólevegőforrás gyanánt az (e) tartállyal összekötött (m) vízsugárszivatytyú szolgál. 3. Az 1. alatt igényelt készülék foganatosítási alakja, jellemezve az által, hogy az (m) vízsugárszivattyút szabályozó szerkezet a szivattyú szabályozószelepével összekötött emelőszerkezetből és az (e) nyomólégtartályban elrendezett úszóból áll. 4. Az 1. alatt igényelt készülék foganatosítási alakja, jellemezve az által, hogy az (a) víztartály egy vagy több (b c) túlfolyató csővel van ellátva, hogy a vízsugárszivattyú által a készülékbe szállított víz önműködően lefolyhasson. 5. Az 1. alatt igényelt készülék foganatosítási alakja, jellemezve az által, hogy a túlfolyató csövek különböző magasságokban vannak elrendezve és elzáró csapokkal vannak ellátva, hogy a készülékben uralkodó nyomá-st változtatni lehessen. ,1 rajzlap melléklettel.) ...^v "E. VBN YTÁFSAEÁG HTOMDJU. .">UPKm.