30578. lajstromszámú szabadalom • Izzófényű lámpa lefelé égő lánggal vasúti kocsik és egyéb járművek megvilágítására

dezve s az (1) fővezetéket a (c) könyök hü­velyével köti össze. Mihelyt a (p) ellenzők az üvegbura bevonása czéljákól összehúzat­nak, azon nyomás, melyet a csuklóikon el­rendezett kis (o) emelők útján az (s) sze­lep rúdjának alsó végére gyakorolnak, meg­szűnik s az utóbbi egy rúgó által vissza­nyomatik s ennek következtében a (j) csa­torna elzáratik. Az izzótest most nincs többé gázzal táp­lálva, tehát kialszik és a gáz csak az (i) csövecske kis lángzójához áramlik és ezen csövecske nyílásánál mint gyújtólángocska ég tovább. Ha ellenben az ellenzők szétnyittatnak, az (o) emelők az (s) szelepet fölemelik, mely most a gáznak a (j) csatornába való áramlását megengedi s a gázt az izzófény­lángzóhoz bocsátja, úgy hogy ez utóbbi a gyújtólángocska által meggyújtatik. A (c) könyököt egy kis csatorna közvet­lenül a fővezetékkel köti össze és pedig úgy, hogy a lángzót tápláló (j) csatorna el­zárása a gyújtólángocska kis (i) csövének táplálására semmi befolyással sincs. Az ismertetett berendezés nemcsak fö­lülről nyitandó és kezelendő, hanem olyan lámpáknál is alkalmazható, melyek lefelé nyitandó üvegburával bírnak, a hol ez utóbbi lámpák rendesen a kocsi belsejéből gyújthatok meg és kezelhetők. Az utóbbi rendszerű lámpáknál, azonnali kioltás elérése czéljából a lángzó működ­tetésére szolgáló berendezés úgy volna mó­dosítható, hogy az ezen esetben helytállóan elrendezett (d) csap forgóját vagy kúpját közvetlenül egy kívülről kezelendő rúd se­gélyével forgatjuk el, mely a (p) ellenzők­től független lehet, vagy pedig azokkal ösz­szeköttetésben fejtheti ki működését. A (d) csap forgója ezen esetben úgy volna ki­képezendő, hogy a gyújtóláng (i) csövébe mindig elegendő gáz jusson. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Izzófényű lámpa lefelé égő lánggá1 , vas­úti kocsik és egyéb járművek számára, jellemezve az által, hogy a gázizzófény­lángzó injektoraés Bunsen-készüléke lég­vezetékkel van ellátva és a lámpa (v) füstcsövétől egy (f) hüvely segélyével teljesen el van zárva, hogy a gáz az izzótest fölött meg ne gyúladhasson, míg az izzótest meggyújtására egy (i) segéd­gázvezeték szolgál, mely egy kis lángzó­hoz folytonosan gázt szállít azon czél­ból, hogy az izzótest egy folytonosan gázt szállít azon czélból, hogy az izzó­test egy folytonosan égő gyújtólán­gocska segélyével a kellő pillanatban meggyújtható legyen. 2. Az 1. igényponttal védett lámpa egy foganatosítása, jellemezve azáltal, hogy a Bunsen-égőt egy (e) kúp veszi körül, melyre egy (t) koronával ellátott, kom­binált (f g) védőhüvely van helyezve, azon czélból, hogy az égéstermékek a (t) korona nyílásain és a hüvelyen ke­resztül a füstcsőbe vezethessenek s a forró gázoknak Bunsen-égőbe való ju­tása megakadályoztassék. 3. Az 1. igényponttal védett lámpa egy fo­ganatosítása, jellemezve a kombinált védőhüvely (f g) köpenyei között elren­dlezett s a két köpeny közötti téren vé­gignyúló (h) csövek által, melyek a le­vegőt a lámpa belsejéből közvetlenül a Bunsen-égőhöz vezetik. (1 rajzlap melléklettel.) °*1-LAS RÉSZVÉNY TÁflflASÁO NYOMDÁI.

Next

/
Oldalképek
Tartalom