30567. lajstromszámú szabadalom • Berendezés valamely járművön alkalmazott jelző vagy más szerkezet működtetésére
fázisa is eltolódik és a (c) jelzőkészülék működésnek indul. A megrajzolt kiviteli alaknál az áramviszonyok változása csak pillanatra éri el maximumát, és csak rövid ideig lesz akkora, hogy a jelzőkészüléket működtetheti, miért is kevésbbé érzékeny (c) jelzőkészülék használatánál czélszerű, ha az (f) és (g) pontoktól kis távolságokban több, az 1. ábrán pontozva jelzett vezetéket alkalmazunk. A 2. ábrán látható másik kiviteli alak a most leírttól annyiban tér el, hogy az (n) vezetékbe egy (1) önindukcziós cséve, a (h) vezetékbe pedig egy (m) kondenzátor van bekapcsolva. Eme kiviteli alak működési módja ugyanaz, a mi az előbb leírté, azonban a járművön alkalmazott áramkör fokozott önindukczióját az (f g) szakaszon való áthaladás közben az (m) kondenzátor többé-kevésbbé teljesen kiegyenlíti és így idézi elő a jelzőkészülék beállítására szükséges áramerősségnövekedést, illetve fáziseltolódást. A (c) jelzőkészülék helyett oly berendezést is alkalmazhatunk, mely az áramviszonyok megváltoztatásánál a féket meghúzza, vagy a járművet hajtó motort kikapcsolja. Ez a berendezés, úgyszinte a (c) jelzőkészülék maga nem képezi a találmány tárgyát, hanem bármely ismert szerkezet használható erre a czélra. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Berendezés valamely járművön alkalmazott jelző vagy más szerkezet működtetésére, az által jellemezve, hogy egy a járművön alkalmazott váltakozó áramú gép áramköre állandóan zárva van a jármű két tengelye között fekvő vágányszakaszon át és hogy a vonalon alkalmazott jelző tiltóállásánál a vágánynyal lehetőleg önindukcziómentes vezetéket kapcsol párhuzamosan, oly czélból, hogy az ez által előidézett áramerősségnövekedés, illetve fáziseltolódás a járművön alkalmazott jelzőt vagymás szerkezetet működtesse. 2. Az 1. alatt védett berendezés egy kiviteli alakja, az által jellemezve, hogy a járműn alkalmazott áramkörbe egy önindukcziós cséve, a vonalon alkalmazott önindukcziómentes vezetékbe pedig egy kondenzátor van bekapcsolva, oly czélból, hogy a kondenzátor a cséve önindukczióját megszüntesse és így az áramerősség növekedését, illetve a fáziseltolódást előidézze. (1 rajzlap niolléklottol.