30552. lajstromszámú szabadalom • Fűtőkályha
- 3 -át a (4) csatornába hatolnak, a hol ismét lefelé menve, az (5) csatornába lépnek és ebben fölemelkedve, a (12) toldaton keresztül a kéménybe áramolnak. Hogy a betüzelést megkönnyítsük, czélszerű az első vagy második huzamot ismert módon egy elzárható toldattal közvetlenül a kéménnyel összekötni, melyet a betüzelésnél kinyithatunk és ha a tűz már jól ég, akkor ismét elzárhatunk, hogy az égéstermékeket rendes módon az összes huzamokon átvezessük. Miután az egész kályha lábakon áll, a szobalevegő alul behatolhat és a ponttal jelzett nyilak mentén egyrészt a cserépcsatornák között, valamint a vaskályha mentén, másrészt a cserépcsatornákban elrendezett, tegczílszerűbben vaslemezből készült és bordázott (13) csatornákon át fölfelé áramolhat, úgy hogy a fölül alkalmazott különféle nyílásokon át ismét mint fölmelegedett levegő a szoba terébe léphet. A vaskályha úgy kívül, mint belül is, tudniillik a (8) cső és a (9) gyűrűalakú füstcsatorna között bordák által fölosztott (14 15) légcsatornákkal van fölszerelve, melyeken át a levegő szintén alulról fölfelé áramlik. Hogy a levegő a belső (15) csatornákba is jusson, úgy alul, mint fölül a (16 17) rövid sugárirányú csatornákat alkalmazzuk. A cserépcsatornák a mellső oldalon egy (18) lemezzel vannak összekötve, mely a vaskályhát eltakarja; ezeíi lemez úgy, mint a vaskályha is, könnyen kiszerelhető. Az egyes csatornák a könnyű tisztíthatóság kedvéért (19) dugókkal elzárt tisztító nyílásokkal vannak ellátva. Természetes, hogy úgy a vaskályha, mint a csierépcsatornák szerkezeti kivitele, valamint elrendezése tetszés szerint változtatható, a nélkül, hogy a találmány lényegétől eltérnénk. A fönt leírt kályha mindenféle helyiségek, mint szobák, gyárhelyiségek, stb. közvetlen fűtésére alkalmas, de alkalmazható központi légfűtéseknél is, továbbá mint takaréktűzhely is szerkeszthető. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Fűtőkályha, jellemezve egy tetszés szerinti szerkezetű vaskályha által, mely cserépből vagy hasonló rossz melegvezető anyagból készült, egymás között légcsatornákat szabadon hagyó füstcsatornákkal oly módon van összekötve, hogy a vaskályha égéstermékei a cserépcsatornákba kerülnek és ezeken át a kéménybe jutnak, mi mellett úgy a vaskályha, mint az egyes cserépcsatornák is, köröskörül a levegő által érintett fűtőfölületeket képeznek. 2. Az 1. igénypontban jellemzett kályhánál úgy a vaskályhában, valamint a cserépcsatornákban is, vagy ezek csak egyikében vagy néhányában sima vagy bordázott légcsatornák elrendezése. (1 rajzlap melléklettel.) PALLA8 RÉS2VÉNYTÁJÍ8AŐÁG NYOMDÁJA BUDAPESTÉI•