30529. lajstromszámú szabadalom • Önműködő jelzőkészülék haladó vonatok számára

— a -SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Önműködő jelzőberendezés baladó vona­tok számára, jellemezve kontaktussínek­nek elrendezése által, melyek valamely elektromos áramforrás által árammal táplált vezetékszakasszal köttetnek össze, mi mellett az áram a kontaktussínektől a vonaton elrendezett hangot adó jelző­készülékhez vezettetik és az áram vissza­vezetése a sínek által történik. 2. Önműködő jelzőberendezés az 1. igény­pont szerint, jellemezve a vezetékszaka­szok bekapcsolására szolgáló átkapcsolok elrendezése által, mi mellett az átkap­csoló működtetése emeltyűk által törté­nik, melyek rúgóhatás alatt levő hely­zetében megtartott fogasrudat lefelé húznak, és így az áramkör önműködően zárul s a fogasrúd végső helyzetében egy óraműhöz hasonló hajtómű által tar- j tátik fogva, melynek utolsó tagját a visszamozgásban a következő vezeték­részbe bekapcsolt elektromágnes horgo­nya akadályozza meg. 3. Önműködő jelzőberendezés az 1. és 2. igény­pont szerint, azzal jellemezve, hogy mind­egyik vezetékszakasz kontaktussínek so­rozatával van összeköttetésben, melyek az őket működtető átkapcsoló előtt a vonalszakaszban jobbra s az átkapcsoló mögött balra vannak elrendezve, oly czélból, hogy a vonat előtt és után az egész vonalszakaszt biztonságban tartsák. 4. Önműködő jelzőberendezés az 1—-3. igénypont szerint, jellemezve kettős eme­lők alkalmazása által, melyek ikerát­kapcsolókat működtetnek, úgy hogy ezen emelőnek egyik vagy másik értelemben való forgatása által a megfelelő átkap­csoló vezetékszakaszt bekapcsolja, oly czélból, hogy az esetleg rajta levő vo­natot jelezze. í'2 rajzlap melléklettel.) PALLA8 ntazvÉNYTÁMAt^Q NYOMDÁJA BUOAKttTM

Next

/
Oldalképek
Tartalom