30522. lajstromszámú szabadalom • Önműködő telefonközpont
— 2 zetékek közül eggyel vagy többel kapcsolatba hozható és az adott helyzetben rögzíthető keféből áll. A föntebb jelzett és a kapcsolást létesítő, többszörösen alkalmazott berendezések mindegyike először egyegy «összekötő kapcsolódból áll, melyben az illető szakaszhoz kapcsolt összes előfizetők vezetékei végződnek, melynek az a föladata, hogy akkor létesítsen kapcsolatot, mikor az illető szakaszba tartozó előfizetőt egy tetszőleges másik az illető központhoz tartozó előfizető hívja föl. Ebből a czélból az összekötő kapcsoló keféi alkalmas vezetékek útján egy «átkapcsoló» közvetítésével nemcsak az illető szakaszhoz tartozó összes többszörösen alkalmazott berendezésekkel, hanem az összes többi szakaszok összes többszörösen alkalmazott berendezéseivel is összeköttetésben hozható. Második főrésze eme szerkezetnek a máijelzett «átkapcsoló>-, melynek kontaktusai nemcsak az illető szakaszhoz tartozó összes többszörös bekapcsolást létesítő berendezések összekötő kapcsolóival, hanem az öszszes többi szakaszok összes összekötő kapcsolóival összeköthetők; emez átkapcsolok forgó keféi rendesen nincsenek összeköttetésben az összekötő kapcsolókhoz vezető vezetékkel, hanem oly szerkezetek hatása alatt állanak, melyek segélyével eme keféket a szakaszhoz tartozó egyik vagy másik vezetékkel össze lehet kötni. A jelzett szerkezetek mindegyikének harmadik főrésze a fölhívó kapcsoló, melyben ugyancsak az illető szakaszhoz tartozó öszszes vezetékek végződnek és melynek keféi az előbb említett átkapcsoló keféivel kapcsolatba hozhatók, úgy hogy az illető fölhívó kapcsolóval összekötött szakaszba beosztott előfizető a fölhívó kapcsoló és az evvel összekötött ugyanahhoz a szakaszhoz tartozó átkapcsoló segélyével valamely ugyanabba a szakaszba tartozó, el nem foglalt összekötő kapcsolóval, vagy ha az illető fölhívott előfizető más szakaszba tartozik, valamely eme másik szakaszhoz tartozó fölhívó kapcsolóval is létesíthet kapcsolatot. A föntebb jelzett többszörösen alkalmazott ber endezések mindegyikéhez ezenkívül még egy «forgó váltó» is tartozik, melynek czélja az, hogy a berendezés különböző főrészei között a munkafolyamat különböző időszakaiban a kapcsolatot megváltoztassa, továbbá egy «jelzást átvivő kapcsoló», mely a később ismertetendő különleges szerkezetű jeladó berendezéssel kapcsolatban lel alkalmazást. A jeladó akként van szerkesztve, hogy a fölhívandó előfizető számát a központon jelezze és oly áramokat indítson, melyek a központi kapcsoló berendezést a kellő módon működtetik. Ép úgy föl van szerelve mindegyik többszörösen alkalmazott berendezés egyegy «jelzés váltóval», «kikapcsoló váltóval», «csöngettyű váltóval», stb. és egy-egy másik berendezéssel, melyet a következőkben «ezres bekapcsolónak)) nevezünk és mely akkor lel alkalmazást, mikor a telefonközpont tíznél több szakaszra van osztva. Ezeket a neveket csak a leirás egyszerűsítése czéljából használjuk. Bizonyos műveletek, melyek végzésére :a következőkben külön szerkezeteket alkalmaztunk, más, már ismeretes szerkezetek által is végezhetők. Mindegyik szakaszhoz még egy másik berendezés is tartozik, melyet az összes előfizetők használhatnak és mely a «tizes jelzőből», «tizes beállítóbób) és a «kapcsolást létesítő berendezés indítójából» áll. A tizes jelző és a kapcsolást létesítő berendezés indítójából» áll. A tizes je'ző és a kapcsolást létesítő berendezés indítója arra szolgál, hogy a szakasz egyik vezetékét a föntebb jelzett többszörös berendezések egyikével összekösse, a tizes jelző ezenkívül a tizes bekapcsolóval együtt arra is szolgál, hogy a kiválasztott, többszörösen alkalmazott bekapcsolást létesítő berendezés fölhívó kapcsolóját beállítsa és így a fölhívó vezetékből az ugyanazon bekapcsolást létesítő berendezéshez tartozó átkapcsolóhoz kapcsolatot létesítsen. A találmány tárgyát képező önműködő telefonközpont mindegyik szakasza magában véve is egy teljes telefonközpontot képez, mely 100 előfizető között kapcsolatot létesíthet, ha többszáz előfizetőt akarunk