30500. lajstromszámú szabadalom • Kádfürdő berendezés
- 2 -gására szolgál és melybe a fürdőszőnyeg is helyezhető. A kádra, harántirányban erősített csövekben a (11, 12) ellensúlyok vannak erősítve, mely ellensúlyokat a kád szélének begörbítése által képezett egyetlen csőben is elhelyezhetjük. Súlyok helyett a kádat rugókkal is ellensúlyozhatjuk, melyeket, mint pl. a (14) rugókat, a kád két oldalán rendezünk el, úgy hogy egyik végük a (3) csapokat hordó (29) lemezek (28) csapjaiba, másik vége pedig a fülke alsó részén alkalmazott horgokba van akasztva. Ezen rugók megakadályozzák azt. hogy a kád függélyes helyzetből hirtelen jusson a vízszintes helyzetbe, úgy hogy még gyermek is könnyen lehajthatja a kádat, mivel a rugók a vízszintes helyzetben a kádat kiegyensúlyozzák. másrészt függélyes helyzetében megtartják, ha a kádat fölcsappantották. Természetesen a kiegyensúlyozásra súlyokat és rúgókat egyidejűleg is alkalmazhatunk. A víz a (15) nyíláson át távozik, mely a (16) dugasszal zárható el. A kád lábfelőli végén a (18) lyukkal ellátott (1) lemez van alkalmazva. melyen át a fölös vízmennyiség lefolyik. A víz innen a (19) lyukon keresztül a kád alatt alkalmas módon megerősített pl. a kádra forrasztott (20) kamrába jut. A (20) kamrát alkalmas rekeszfalak segédével vízzárrá képezhetjük ki. p]zen kamra kétoldalt kifolyatócsőtoldatokkal van ellátva, melyek közül az, mely nem használtatik, (21) zárókupakkal van elzárva. A vízzár tisztítónyílása (23) kupakkal van elzárva. A helytálló (24) lefolyatócső a (20) kamrával a (26) tömlő segélyével vau összekötve, melynek egyik vége a kamra kifolyatócsőtoldatával, másik vége pedig a (24) csővel van összekötve. Az összeköttetés tetszőleges alkalmas módon eszközölhető. A (24) tömlőt hajlítható fémcsővel helyettesíthetjük. mely betéttel vagy burkolattal lehet ellátva; lényeges, hogy a cső hajlítható legyen és a hajlítás alkalmával ne szenvedjen a cső keresztmetszetét elzáró töréseket (összenyomásokat). Hajlítható cső helyett több csuklósan összekötött csődarabot is alkalmazhatunk. A (20) kamrának és a (19) túlfolyatónak a rajzban föltüntetett elrendezése folytán a lefolyatócsőtoldatok mindig a kamra legmélyebb pontján vannak akár vízszintes, akár pedig függélyes helyzetben áll a kád. Ezáltal a kád nem csupán a használat után üríttetik ki teljesen, hanem a (9) csapokból lecsepegő víz is lefolyhatik. A (24) lefolyatócsövet a fülke bármely alkalmas pontján vezethetjük be és a fülkén kívül valamely alkalmas lefolyatóvezetékhez kapcsolhatjuk. Nagyobb telepeknél, a hol több ily kád van alkalmazva, több kádlefolyatócsöve egyesíthető. A 6. ábrában föltüntetett fülke szoba sarkában helyezhető el. A kád szerkezete ez utóbbi fülkealaknál megegyezik a föntebb leírt szerkezettel. A kád rövidebb lehet, mint a rendes kádak és a 6. ábrában pontozottan föltüntetett keresztmetszettel bírhat. Az 5. ábrában föltüntetett foganatosítási alak egyszerűbb. A fülke csupán oly magas, hogy a szerkezeti részeket és a csapokat fedje el. A kád lehajtása után a kádat tartalmazó szekrény lehajtott mellső falán nyugszik. A 7. ábrában a (31, 32) ágakkal ellátott (30) cső van föltüntetve, melynek két ága a (9) csapokra húzható és mely a kád fenekéig ér, úgy hogy ezen cső alkalmazásánál a hideg és meleg víz jól összekeveredik és zaj nélkül folyik a kádba, továbbá a vízgőz fölszállását is megakadályozza, A fönti berendezésnél az üreges csapok, tömítések, tömítőszelenczék és tölcsérek a kádat tartalmazó szekrényen elkerültetnek; úgyszintén elkerültetik a víznek a szekrénybe való véletlen lefolyása és a szobának a lefolyási cső eldugulása folytán való elárasztása is, mivel ezen elrendezésnél elég bő lefolyási csövet alkalmazhatunk és mivel a víz a kádban marad, ha a lefolyási cső mégis eldugult volna, a míg a vizet a kádból ki nem merítik vagy a lefogási csövet szabaddá nem teszik. Ha a kádat közvetlenül egy alatta elrendezett tölcsérbe ürítenék, úgy a szobát a víz elárasztaná, ha a lefolyási cső el van dugulva és ha ezen