30464. lajstromszámú szabadalom • Álló czentrifugál szivattyú
— 2 — szaki ttatik, a víz a szívó vezeték alsó ré- | szébe esik, a hol a szívókosárban lévő visszacsapószelep által visszatartatik. Ekközben a vízoszlop alatt lévő levegő fölfelé nyomatott. Kitűnt már most, hogy a forgó szárnykerekek nem bírják ki a nyomóvezetékben lévő egész vízoszlopot, hanem ennek egy része a szivattyúba folyik vissza, aminek oka abban keresendő, hogy a míg a vízoszlop a nyomóvezetékben fölfelé mozog, a szárnykerekek nagyobb nyomást képesek létesíteni, mint álló vízoszlopnál. A nyomóvezetékből visszafolyó víz fokozatosan megtölti a szívóvezetéket és a szívóvezeték fölső részében, valamint a (b) térben lévő levegőt addig komprimálja, míg a (g) visszacsapó szelep meg nem nyittatik és a levegőt ki nem bocsátja. Mihelyt ez megtörtént, a (g) szelep ismét fészkére szívatik, amit az ekközben keletkező szürcsölő zajból fölismerhetünk; ekkor a szívási vízoszlop (a szívókosártól a szárnykerekekig) ismét helyre van állítva és a szivattyú, melynek szívókosara ekközben ismét a vízbe sülyesztetett, a szállítást, újból megkezdi. Ha ezen szivattyút oly folyadék szállítására alkalmazzuk, mely sok levegőt tartalmaz, vagy ha a folyadék kisebb mennyiségekben levegőt ragad magával, akkor ez a szívótérben gyűlik össze. Hogy megakadályoztassák, hogy ezen levegő a szivattyúba jusson és ebben üzemzavarokat idézzen elő, a (b) szívótér fölött egy második (h) szívóteret rendezünk el (2. ábra), mely egy légszivattyúnak, ejektornak vagy más szívókészüléknek szívóvezetékével kötendő össze. A (h) térben uralkodó vákuum, melynek valamivel nagyobbnak kell lennie a (b) tér vákuumánál, ekkor a (b) térben összegyűlő levegőt az üzemközben folyton kiszívja, mielőtt az még a szárnykerekekhez jutna, A helyett, hogy a (b) szívóteret a (g) szelep segélyével egy második (h) szívótérrel kötnők össze, lehet, a mint az 1. ábrából látható, a (h) teret teljesen elhagyni; ekkor a visszacsapószelep közvetlenül a küllevegő felé nyílik. Lehet továbbá a visszacsapószelephez egy közönséges lefolyatócsövet kapcsolni. Nagyobb szivattyúknál ajánlatos a szívótérben több visszacsapószelepet elrendezni. SZABADALMI IGÉNY. Álló czentrifugálszivattyú a nyomótér fölött elrendezett szívótérrel, jellemezve az által, hogy a szívótér, ill. a szívóvezetéknek utolsó része legalább is egy kifelé nyíló visszacsapószeleppel vagy más. hasonló hatású záróközeggel van ellátva. (t rajzlap melléklettel.) 0AU.AS líIZvé*" TÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN.