30419. lajstromszámú szabadalom • Védőköpeny légabroncsok számára
mikor egyszersmind a sodronyok átfűzésére szolgáló lyukakat is kisajtoljuk; az elemeket a formára való fölillesztés előtt ragasztó anyaggal kenjük be, hogy az összeillesztés után egymáshoz ragadjanak; lehet továbbá az elemeket egymáshoz szögecselni, a mikor is az oldalakon gyöngébb, a futó fölületet képező (1) gerincznél pedig erősebb szögeket alkalmazunk, mivel itt kiválóan erős és szoros kapcsolat létesítendő. Ezen szoros kapcsolatot akként is eszközölhetjük, hogy három vagy négy elemen egy (q) sodronykengyelnek szárait húzzuk i át, melyeknek kiálló végeit egy következő (ql) sodronykengyel bekötése mellett öszszesodorjuk, a mint ezt a 6. ábra szemlélteti. Ily módon az egy-egy csoportot alkotó elemek erősen összeszoríttatnak és ezenkívül a védő köpenyben egy belső láncz képződik, mely az összes elemeket tartósan egyesíti egymással. Az ily kapcsokat esetleg az oldalas (f g h i) aczélsodronyok és a (j k) bélhúrok helyett is alkalmazhatunk. Lehet továbbá a sodronyok helyettesítésére szolgáló összekötő kapcsokat a 7. ábrában föltüntetett módon is elrendezni, vagyis akként, hogy az egyik elemcsoportot összeszorító kapocs zárása előtt a következő kapocs zárt végét az előbbi elemcsoportnak utolsó és utolsó előtti eleme közé illesztjük. Az összeállításnál az elemeketa faforma kerületéhez merőlegesen kell fölillieszteni, minthogy azonban az elemek az (l) gerinczeknél erősen össze vannak szorítva, az elemcsoportok között rések keletkeznek. Ezen rések kitöltésére az (m) aczéllemezek szolgálnak, melyek az abroncs középpontja felé vékonyodnak. Ezen (m) aczélle- | .mezek szolgálnak, melyek az abroncs középpontja felé vékonyodnak. Ezen (m) aczéllemezek természetesen szintén lyukasztva vannak, hogy a (d e) sodronyokat és kapcsokat azokon átfűzhessük. Miután a védő köpenyt teljesen összeállítottuk és az elemeket erősen a faformára szorítottuk, az említett sodronyoknak egymással szemben álló végeit összsforrasztjuk vagy kampókká hajlítva, egymásba kapcsoljuk; ezután az ezen helyen keletkező rést a belső oldalukon a sodronyok befogadására szolgáló hasítékokkal ellátott kiegészítő elemekkel töltjük ki; végül ezen kiegészítő elemeket a többi elemekkel varrás segélyével vagy más módon összekötjük. A védő köpeny ekként elkészülvén, mindenekelőtt a középső (al) éket (5. ábra) és ezután az (a) oldalrészeket a védő köpenyből kihúzzuk; a védő köpeny belső fölületét és (r) karimáját erre a vékony (p) bőrbevonattal látjuk el, ezt pedig az (o) szövettel borítjuk, mely a 1 égabrcncs megvédésére szolgál; a védő köpeny ezután használatra készen áll. SZABADALMI IGÉNY. Védő köpeny légabroncsok számára, jellemezve bőrből, kaucsukból vagy más ruganyos anyagból kisajtolt, a légabroncsot közrefogó koszorú alakjában egymás mellé illesztett elemek által, melyek közé fémlemezek vannak igtatva és melyek körré hajlított és összeérő végeiken összeforrasztott vagy másként egyesített fémsodronyok illetőleg fémpálczák segélyével tartatnak össze, vagy pedig sodronyból készült kapcsok és esetleg ragasztó anyag segélyével vannak egyesítve. 1 rajzlap melléklottel.1 PAIUU RÉeZVÉm t ÁRBASÍQ NYOWDÁJA BUÖAí^ílTgft