30358. lajstromszámú szabadalom • Hőkazán függélyes forraló csövekkel
— 2 — A találmánybeli gőzkazán elve a következő megfigyelésen alapszik. A 2. ábrán föltüntetett Cabal-féle függélyes czirkuláczós csöveskazán tápláló csövébe (r) fojtószelepet iktatunk be, melynek segélyével a forralócsövekbe bocsátott vízmennyiséget tetszőlegesen szabályozhatjuk. Ezenkívül az alsó és felső gyűjtőszekrényt öszszekötő vezetékbe (a) vízmutató üveget teszünk. Megfigyelésen alapuló tény, hogy a táplálócső keresztmetszetét a forralócsövek összkeresztmetszetének 1%-ra, lehet lecsökkenteni anélkül, hogy a czirkuláczió megszűnnék és a kazán teljesítő képessége csökkenne; sőt a hatásfok ezáltal nem kis mértékben javul. Ezzel egyidejűleg azt is tapasztalhatjuk, hógy az (n) vízmutató üvegben a vízszint annál mélyebbre száll, minél jobban fojtjuk a tápláló vezetéket. A vízszint a teljes csőhossz 1 /i„-re eshetik le (a jelen esetben tehát 0.7 mm-re) anélkül, hogy a vízczirkuláczió megszűnnék; ezen vízczirkuláczió jelenlétének bizonyságául azon körülmény szolgál, hogy a legerőltetettebb tüzelés mellett sem sikerül a fojtással táplált forralócsöveket izzásig fölhevíteni. A forralócsövek falának vízzel és nem csupán vizes gőzzel való állandó érintkezését a következő megfigyelés magyarázza meg: Egy hosszú függélyes üvegcsövön légáramot bocsátunk át, úgy hogy a levegő a csőbe annak alsó végén lép be. Az áramlás tehát lentről fölfelé történik. A esőbe ezenkívül alsó végénél vizet vezetünk be. Minthogy az üvegcső átlátszó, a benne végbemenő tüneményt könnyű megfigyelni. Mihelyt a légáramlás bizonyoí sebességet ér el, sajátos tünemény áll elő. A víz ugyanis a cső falához tapadva, azon vékony réteg alakjában mintegy fölkúazni iparkodik. Ha a bebocsátott vízmennyiséget csökkentjük és a légáramlás sebességét növeljük, a tünemény fokozottabb mértékben mutatkozik. Egy fojtással táplált függélyes forralócsőben ugyanezen tünemény jelentkezik, amennyiben az üvegcsövön átáramló levegő helyébe a folyadékból fölszálló gőz lép. Ez szolgál magyarázatául annnk, hogy az (n) csőben megfigyelt nyomás-ellenállás a fojtás fokozásával miért csökken oly rohamosan azáltal, hogy a fölszálló gőz számára a csőkeresztmetszet közepén szabad és ellenállás nélküli út képződik. Ezen tünemény fojtás nélküli táplálás mellett nem jöhet létre akkor azonban igenis létre jöhet, ha a (d) tartány oly mélyen van elrendezve, hogy a táplálásra szolgáló víznyomás épen arra elegendő, hogy a vizet körülbelül oly magasra szorítsa föl, honnan aztán az előbb leírt módon a gőz által vitessék tova. Az eddig mondottakból világos, hogy fojtva vagy nagyon mélyen elhelyezett tartányból táplált függélyes forraló csöveket miért nem lehet erőltetett tüzeléssel sem izzásig hevíteni. Magától értetődik, hogy a forraló csövek belsejében végbemenő ezen új tünemény a víz belépésénél nem azonnal jelentkezik és a csövek különböző keresztmetszeteiben nem egyformán lép föl. Az alsó részekben először élénk forrás és buborékfejlődés mutatkozik mindaddig, míg kellő mennyiségű gőz áll elő arra, hogy erős fölfelé j irányuló áramlás közben a fönt leírt tiinej ményt létrehozza. Az (n) csőben látható (x-y) vízszint és a | forraló csövek alsó vége közt üzemközben föllépő magasságkülönbség a forraló csövekben föllépő nyomási ellenállást adja meg s ezzel egyidejűleg azt a nyomást, mely szükséges ahhoz, hogy a táplálásnál ezen ellenállást legyőzhessük. A tápláló csőnek (r) szeleppel való fojtása a forraló csöveknek táplálására fordított nyomásnak csökkentésével hatásában tényleg teljesen egyenértékű. Fojtott táplálás és magasan elhelyezett tartány esetén az (r) szelepen üzemközben csak annyi vizet kell átbocsátani, hogy a (h) vízoszlop a forraló csövekben állandóan megmaradjon, más szóval, hogy épannyi víz folyjék be, amennyi szükséges alioz, hogy az a vízmennyiség folytonosan pótoltassék, mely egyrészt elgőzölög, másrészt vízalakban vitetik tova. Abban az esetben, ha alacsonyan elhelyezett tartány mellett fojtás nélküli táplálást
