30354. lajstromszámú szabadalom • Eljárás tej sterilizálására és az eljárás foganatosítására való sterilizáló készülék
- á -csatlakozó utólagos kezelésre való szerkezettel, a melyben az előmelegítésnél kihajtott levegő helyébe friss steril-levegőt juttatunk. Ügy az előmelegítő, mint a sterilizáló edény is kavaróval és a melegítéshez gőzinggel van ellátva. A készülék egyes részeinek egymáshoz viszonyított nagyságát a különböző részekben lefolyó folyamatok által igényelt időtartamok szerint kell megállapítani. Egy helyett több sterilizáló edényt lehet alkalmazni közös előmelegítővel és közös hűtővel kapcsolatosan. Ha a sterilizáló edényeket egymásután ürítjük ki és töltjük meg, úgy a tejnek a készüléken keresztül való áramlásában még nagyobb folytonosságot érhetünk el. A sterilizáló edénynek végül oly berendezésűnek kell lenni, hogy csak részben lehessen kiüríteni, mert különben a forró fűtőfölületeken odasülés állhat elő. A sterilizáló edény minden kiürítése alkalmával csak annyit szabad belőle kivenni, hogy a fűtőfölületek ne maradjanak csupaszon. Ezt azzal érjük el, hogy a lecsapoló cső szájnyílása azon fölület mentén van elrendezve, mely fölületet a fűtőfölület beborítására még elegendő tejmennyiség fölszine a kavarás folytán alkot. A rajzon az egész készülék egy foganatosítási alakja nézetben van föltüntetve;a sterilizáló edény metszetben van föltüntetve a lecsapoló cső egyik példaképem elrendezésével. (1) gyűjtő vagy tápláló tartány, melyből a tejet a (2) előmelegítőbe vezetjük. (3) a sterilizáló edény, (4) a hűtőkészülék, melyben a lehűtés s az esetleges utólagos kezelés megy végbe. (5) csap az (1) és (2) közti összekötő csövön, (6) csap a sterilizáló edény és előmelegítő közti csövön. Végül (8) egy csap azon csövön, mely a sterilizáló edény legfölső részét az előmelegítő legfölső részével összeköti. A sterilizáló edényben (9) a kavaró, (10) a forgatható lecsapoló cső, (14) a gőzing, (11 12 13) pontozott vonalak a lecsapoló • cső különböző állásának megfelelő folyadékfölszineket jelölik. A készülék működési módja ezek után könnyen megérthető. I A tej a gyűjtőtartányból az előmelegí-i tőbe folyik, hol kavarás közben 50° C.-ra lesz fölmelegítve s a hol esetleg, mint említve volt, az előzetes kezelés is végbemegy. Ha a (7) és (5). csapok zárva, ellenben (8j és (6) csapok nyitva vannak, akkor a tej az előmelegítőből a sterilizáló edénybe folyik le. A (8) csappal ellátott cső alkalmazásával a tejnek ezen mozgása nagy mértékben meg van könnyítve. Mihelyt a sterilizáló edényben a hőm ér 2 ék mitegy 100° C.-ra emelkedett, a (8) és (6) csapokat elzárjuk s ezután a melegítést, lassan emelkedő nyomás mellett mindaddig folytatjuk, míg a 128° C.-nyi hőmérsékletet elérjük. Fontos, hogy a (6) csapot ne zárjuk el addig, míg a sterilizáló edényben nincsen 100° C. körüli hőmérséklet, mert különben a tej kiterjedése folytán túlnagy lesz a nyomás. A (8) és (6) csapok elzárásával egyidejűleg (5) csapot nyitjuk és így az előmelegítőbe tejet töltünk. Mihelyt a hőmérsék a sterilizáló edényben a 128° C.-t elérte, a (7) csapot kinyitjuk. Ez által a lecsapoló cső állása által meghatározott tejmennyiséget az edényben uralkodó hőmérsékletnek megfelelő 2—3 atm. nyomás a hűtőkészülékbe nyomja. Ezzel egyidejűleg a sterilizáló edényben a túlnyomás megszűnik, mivel a hűtőkészülékben és sterilizáló edényben uralkodó nyomások kiegyenlítődnek. Mikor ez megtörtént, a (7) csapot elzárjuk, s a (8) és (6) csapot nyitjuk, mire az előmelegítőből a sterilizáló edénybe új adag tej jut s az előbb leírt folyamat ismétlődik. Még megemlítjük, hogy a különböző csapoknak önműködően kell nyílniok és záródniok. Ez legegyszerűbben hőmérőn és manométereken alkalmazott kontaktusok segélyével elektromágneses úton éretik el. SZABADAT.MI IGÉNY. 1. Eljárás tej sterilizálására, az által jellemezve, hogy az előmelegítés, maga a sterilizálás, vagyis az 50°-ról 128°-ra