30330. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés élesztő konzerválására
mással keverni, mikor az élesztő a csomagolásra elő van készítve, lehet továbbá a j szárítását egy bizonyos idő multán meg- J szakítani, vagy pedig az élesztő ízét javí- j tani. Ha az élesztőt a fölhasználásra alkalmas állapotba akarjuk hozni, például ha azt sütésre vagy erjesztésre akarjuk fölhasz- j nálni, körülbelül négy annyi vízzel kell ke- i verni és öt vagy húsz perczig a vízben hagyni, mikor az élesztő használatra kész fog lenni. Az eljárás lehetővé teszi azt, hogy az élesztőt kereskedelmi szokványoknak megfelelően árúsíthassuk, mi eddig lehetetlen volt. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás élesztő konzerválására, az által jellemezve, hogy az élesztőt kimossuk, a kimosott élesztő víztartalmának legnagyobb részét az élesztő sejtek megsértése nélkül eltávolítjuk, a megszárított élesztőt ugyancsak a sejtek megsértése nélkül fölaprózzuk és azután vékony rétegekben kiterítve, száraz levegő áramnak tesszük ki. i 2. Az 1. alatt védett eljárás foganatosításánál az élesztő szárítására megszűrt, fölmelegített és száraz levegőáram alkalmazása. 3. Az 1. és 2. alatt védett eljárás foganatosítására egy berendezés, jellemezve egy a mosás végzésére is szolgáló és a folyadékot és élesztőt kiemelő, légnyomásos berendezéssel fölszerelt élesztőtartály, az evvel a légnyomásos berendezés útján összekötött és az élesztő nedvességtartalmának a legnagyobb részét a sejtek megsértése nélkül eltávolító szűrősajtó, a szűrősajtóban hátramaradt pogácsákat fölaprító törőszerkezet és a fölaprított élesztő pogácsák kiterítésére szolgáló, kocsikra szerelt szárítólemezeket befogadó, levegőáramtól átjárt szárítókamra által. 4. Az 1. alatt védett eljárás foganatosítására egy szárítókamra, melynél a levegő bevezetésére az üreges, szűrőanyaggal kitöltött, áttört lemezekből készült ajtó és az előtérhez csatlakozó, fűtőcsövekkel fölszerelt és hygroszkopos anyagokat tartalmazó vezeték szolgál. (3 rajzlap melléklettel. »ALIA3 RÉ82V£M TÁA8A&ÁG NYOMDÁJA BUOAPESTTA