30089. lajstromszámú szabadalom • Talpfafúrógép

el, hogy a fúró a fúrósablon (49—52) hossz- | hasítékán keresztül az (50—51) harántha- i sítékba jusson. Ekkor a (23), illetve (24) I forgattyút forgatjuk el, míg csak a fúró a sablon (50), vagy (51) lyukába nem lép, a mit szintén a forgattyú rugójának hall­ható becsappanása tesz észrevehetővé. Ugyanezen czélból azonban tudvalevőleg üt­közők is alkalmazhatók. Ha ezen lyuk is meg van fúrva, a fúrót a fából kihúzzuk és a fúrógépet az ellenkező irányban, a (23), illetve (24) forgattyú elforgatása ál­tal eltoljuk. Ekkor a harmadik lyuk is megfúratik s a munka be van fejezve. SZABADALMI IGÉNY. 1. Talpfafúró gép, jellemezve az által, hogy a) a gépkeretbe egy el nem tolható csavaranya van beépítve, melynek segé­lyével a gép két oldala, egy megfelelő beosztású skála szerint a kivánt nyom­távolságra állítható be; b) a gép mindkét oldalán két-két, egy­másra merőlegesen álló fogazott rudak­ból és fogaskerekekből, továbbá megfe­lelő bevágásokba vagy lyukakba beugró forgattyúkból, vagy ütközőkből álló hajtómű van elrendezve, melynek segé­lyével a fúrógép úgy állítható be, hogy a fúrók a gépkeretre csavarolt fúró­sablonok által azonnal a kellő fúrási helyzetbe hozhatók; c) a gép mindkét végén egy-egy ken­gyel van elrendezve, mely két, a ken­gyelben vezetett s egy emelő közvetí­tésével eltolható, kampós keresztrúddal van fölszerelve, a hol ezen kengyel se­gélyével a gép a lyukak fúrása czéljá­ból a fúrandó talpfára erősíttetik s a fúrás befejeztével a talpfától ismét el­választatik. (1 rajzlap melléklettel.) PAUAS néöZvéN'. TÁflSASÁC 4YOMOAJA BUDAPESTEK

Next

/
Oldalképek
Tartalom