29996. lajstromszámú szabadalom • Sínelrendezés lefektethető oskolapadokhoz
nek hossza a legnagyobb pad mélységénél nagyobb. A síneket váltakozva rendezzük el, úgy hogy a két sínnek egymás mellett fekvő két végét egy a lefektetést megengedő talp fogja össze, melyben az iskolapad lába forgathatóan van ágyazva. Ily módon teljesen merev sínszerkezetre jutunk, melynek hossza az illető padsor mélységével egyezik meg. Lehetséges továbbá, hogy mindegyik padnál két-két síndarabot alkalmazunk, melyeket csak egy talp fog össze, de ép úgy lehet két vagy három padot egyetlen közös síndarabra szerelni. Az egyes padok elhelyezése és eltávolítása a sín meghosszabbításával, illetve megrövidítésével a legegyszerűbb módon történhetik. A csatolt rajz 1—6. ábráján a találmány tárgyának egy kiviteli alakja látható. Eme rajzokon (a) a váltakozva, tudniillik függélyes szárukkal egymás felé fordulva elhelyezett sínszakaszokat jelzi, melyeket a (b) talpak fognak össze. Az 1. és 2. ábrán látható kétüléses (c) padoknak, melyek közül az egyik a használati helyzetben áll, míg a másik le van fektetve, mélysége (x), ennek megfelelően az egyes (a) sínszakaszok között a távolság (d). A 3. és 4. ábrán kisebb, (v) mélységű (e) padok láthatók egy sorban összeállítva, minek megfelelően az alátámasztó sínszakaszokat egymáshoz közelebb kell tolni, nehogy azok hátul a padsorból kiálljanak, ennek következtében az egyes sínszakaszok között lévő (f) távolság is kisebb. Az alátámasztó sínszakaszok összefő lhatósága lehetővé teszi, hogy a szükségletnek megfelelően fölváltva kisebb-nagyobb padokat állítsunk föl. A (b) talpak, melyek (g) csapjai körül | az iskolapadok forgathatók, az 5. és 6. áb-I rán nagyobb léptékben láthatók. Eme tal-1 pak a bennök kiképezett hasítékkal két ! (a) sínnek egymással szemben fekvő vé; gén kiképezett bordákra fogódzanak és j ezekkel egy (h) csavar útján vannak öszj szekötve. SZABADALMI IGÉNY. | Sínelrendezés lefektethető iskolapadokhoz, az által jellemezve, hogy az egyes (a) sínszakaszok váltakozva vannak elrendezve és egymással (b) talpak útján mereven összekötve, oly czélból, hogy a mereven kapcsolt részek számát tetszés szerint nagyobbíthassuk és kisebbíthessük és hogy nagyobb és kisebb padoknak egyidejű alkalmazásánál a síndarabok megfelelő összetolásával és széthúzásával az alátámasztás egész hoszszát a padsor mélységének megfelelően szabhassuk meg. (I rajzlap melléklettel.) SÁSZVÉNYTARÍLA&ÁG NYOMOAJA BUDAPÉFITÉ*