29867. lajstromszámú szabadalom • Önműködő vasúti kocsikapcsolás
domború föliiletű (g) ütközője felé fordult oldalán van alkalmazva, ennek megfelelően a másik, az első kocsival szemben álló kapcsolás kettős horga az első kocsi sík fölületű (h) ütközője felé fordul és a két horog nem ütközhetik egymásba. A kapcsolásnak a kapcsoló illetve nem kapcsoló állásba való beállítására egy a kocsi homlokfalára ágyazott és ágyazásában eltolható (k) tengely szolgál, mely az (f) kapcsoló horoggal, illetve (b c d e) kapcsoló kengyellel egy a (k) tengelyre ékelt (1) forgattyú és ehhez a kapcsoló kengyel (e) oldalához csatlakozó (m) hajtórúd útján van összekötve. Minthogy a (k) tengely ágyazásában eltolható, a (k) tengelyt a kapcsolókengyellel összekötő rúdazatot akként kell kiképezni, hogy ez a tengely a kapcsolókengyelhez viszonyítva, elmozdulhasson. A tengelyt, illetve a kapcsolást a kapcsoló vagy nem kapcsoló helyzetben a (k) tengely beállítására szolgáló (n) fogantyún kiképezett (o) nyelv és a tengely egyik ágyazásán alkalmazott két (p p) kivágás rögzíti (lásd az 5. ábrán). Mikor a (k) tengelyt befelé toljuk, az (o) nyelv a kapcsolás helyzetének megfelelően az egyik vagy másik (p) kivágásba fogódz-ik és a kapcsolást a megfelelő helyzetben rögzíti. Az (m) hajtórúdhoz egy (i) ellensúllyal terhelt (j) kar csatlakozik, mely a kengyelt mindig a vízszintes kapcsoló helyzetben törekszik tartani, de emez ellensúly olyképen van méretezve, hogy a kapcsolást a kapcsoló állásba állítani törekvő erő aránylag igen kicsi legyen, tehát a kapcsolást könnyen lehessen a kapcsolóállásból a nem kapcsoló állásba állítani. A (k) tengely eltolását a kocsinak akár az egyik, akár a másik oldalán lehet végezni, ebből a czélból a (k) tengely másik végére egy (r) markolat van ékelve, mely akkor, mikor a kapcsolás a kapcsoló helyzetében van, a kocsi homlokfalába ütközik és igya kapcsolásnak fölfelé való elmozdulását határolja. Az eddig leírt kapcsolás működési módja a következő: A két (I) és (II) kapcsolandó kocsin alkalmazott kapcsolást a munkás a vízszintes kapcsoló állásba állítja, ezután a két kocsit a gép egymásfelé mozgatja. Ezenközben az egyik kocsi kapcsoló horga a másik kocsi kapcsoló kengyelének mellső keresztrúdjába ütközik és ezt vagy lefelé, vagy fölfelé némileg kitéríti, mint azt a 2. ábrán ábrázoltuk. Ennek következtében az egyik kocsi kapcsoló horgának alsószakála a másik kocsi kapcsoló kengyele fölé, eme másik kocsi kapcsoló horgának fölső szakála pedig az első kocsi kapcsoló kengyele alá nyúlik. Ha már most a két kocsi egymás felé való mozgását teljesen befejezte és a megfeszült ütközőrugók hatása alatt egymástól távolodni kezd, a két horog a 3. ábrán látható módon a megfelelő kengyelekbe fogódzik és a két kocsi össze van kapcsolva. Világos, hogy a két kocsi akkor is egymásba kapcsolódik, mikor azok különbözően vannak terhelve és mikor a kapcsolások ennek megfelelően különböző magasságban vannak. A kikapcso-. | lás egész egyszerűen akként történik, hogy a munkás az egyik kapcsolást a nem kapcsoló állásba állítja és ebben az állásban rögzíti. A kapcsolás meghúzása valamely ismert és ugyancsak a kocsi oldalfalamellett működtetett meghúzó szerkezet segélyével történik. SZABADALMI IGÉNYEK. Önműködő kocsikapcsolás, jellemezve egy az átmenő vonórúdra vagy a kocsi homlokgerendájára szerelt, függélyes síkban forgatható, négyszögalakú kapcsoló kengyel és evvel egy darabot képező, lényegében horgonyalakú kettős kapcsolóhorog által, mely kapcsolókengyellel egyesített kapcsoló horog egy ellensúllyal van oly módon terhelve, hogy a kapcsoló horog és kengyel állandóan a vízszintes kapcsoló állást törekedjék elfoglalni és egy rudazat útján van a forgatható és eltolható kikapcsoló tengelylyel összekötve, hogy a kapcsolás megoldható és a nem kapcsoló állásba állítható legyen, mely kikapcsoló tengely