29818. lajstromszámú szabadalom • Tartály úszó terhek szállítására
- 2 -belső széle és az ezekhez erősített (h) vaspántok között a (g) szíjnak (i) hossz-szélei vannak befogadva. A belső víznyomás következtében a (g) szíjnak középső (k) része kifelé domborodik és ezen szíjrész a tartály szomszédos részeinek egymáshoz viszonyított kisebb mozgásait lehetővé teszi. A tartálynak (a a) végrészei kiemelhető (1) záró kapákkal vannak ellátva, melyeknek a tartály szállítása közben igen nagy víznyomást kell kibírniok. Hogy már most az ezen irányban ható nyomások fölfogassanak és a tartályrészeknek szétválasztása megakadályoztassék, a tartály végrészei az (m) vonóközegekksl (rudakkal, kötelekkel, lánczokkal stb.-vel) vannak egymással összekötve. A jelen találmány szerint kiképezett tartálynak egy másik, hosszirányban való szállításra alkalmas foganatosítási alakja az V. ábrában van föltüntetve. Ezen foganatosítási alak az előbbitől annyiban különbözik, hogy nem az (f) sinek, hanem az ezeken futó (d) kocsialjak tengelyei merőlegesek a tartály hossztengelyére. Az összes (f) sinek egy lejtős pályát képeznek, melyen a tartály fölvontatandó. Ily elrendezésnél a (c) támpontok nem esnek többé egy vízszintes síkba, hanem egy rézsútos síkban fekszenek, a miért is trapezalakú (n) kerettel bíró kocsialjakat kell elrendezni. Továbbá magától értetődik, hogy az (e) kerekek, illetőleg az (f) : sinek nem veszik föl az egyes tartályrészeknek egész súlyát, hanem ebből még egy a sínekhez párhuzamos komponens marad meg. Ezen oknál fogva az egyes (d) kocsialjakat az (o) vonóközegek segélyével egymással, illetőleg a legelői lévő kocsialjjal kell összekötni, ha a vontató gép ez utóbbival van összekötve. A tartálynak a VI. és VII. ábrákban föl; tüntetett foganatosítási alakjánál a (d) kocsialjak mellőzve vannak és a tartály is• meretes módon gördülő dobbá van kiképezve, mely a két (p) végrészből és egy vagy több (q) közbenső részből áll. Mindegyik (p vagy q) dobrész külső oldalán két önmagába visszatérő (r) síngyűrű van elrendezve, melyek két oldalt (s) nyomkarimákkal vannak ellátva. A rögzített (t) pályasinek a (p q p) dob hossztengelyére merőlegesek. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Több részből álló tartály úszó terhek szállítására, jellemezve az által, hogy a tartály egyes részei hajlékony tömítések segélyével vannak egymással öszszekötve, és ennek következtében egymáshoz képest minden irányban kisebb mozgást végezhetnek oly czélból. hogy a tehernek több támponton való teljesen egyenletes elosztása tétessék lehetővé. 2. Az 1. alatt igényelt tartálynak egy foganatosítási alakja, jellemezve az által, hogy a tartály végrészei vonó eszközök (rudak, kötelek, lánczok stb.) segélyével vannak egymással összekötve, melyek a végrészek záró falaira illetőleg záró kúpjaira ható víznyomási fölveszik. 3. Az 1. alatt igényelt tartálynak egy foganatosítási alakja hajóknak hosszirányban, rézsútos pályán való szállításra, jellemezve az által, hogy a tartályt hordó (d) kocsialjak, melyek közül a mellső a vonó kötélhez, illetőleg lánczhoz van kapcsolva, (o) vonóeszközök segélyével egymással össze vannak kötve. (1 rajzlap melléklettel. PAT-T-A£ -ÉSI l'ÍN V I ArSa»Ag NYOMpAja • n.t-NILK»