29786. lajstromszámú szabadalom • Lábujjvédő süveg
fölül eredeti alakjában hagyható meg. A föltüntetett kiviteli alaknál a gummilemez alul-fölűl élessé van téve, úgy hogyazöszszefoglalási helyeken lépcsők nem fordulnak elő. Máskülönben a gummilemez mindenütt egyenlő vastag. A levágás folytán keletkező élek a 2. és 4. ábrán (l)-el és (2)-vel vannak jelölve. Az új puha kupak alkalmazása ugyanúgy történik, mint az ismeretes kemény bőrkupaké. A czipőnek ezen kupakkal tetszőleges alak adható s a kupak úgy kézzel, mint bármely varrógéppel hozzávarrható a fölső bőrhöz, vagy pedig lazán a fölső bőr és bélés közé tolható, minek megtörténtével a fölső bőrből, kupakból és bélésből álló egész szár a sámfákra húzható s géppel vagy kézzel elkészíthető. Még nagyobb fontossággal bír azon körülmény, hogy ezen új kupak alkalmazása esetén a fordított czipőárúknál is, ép úgy, mint a varrott vagy szögezett árúknál, oly kupak létesíthető, mely csak legvégén kemény, másutt ellenben puha, vagy pedig mindenütt puha, illetve mindenütt szilárd, a mi más kupak alkalmazásánál nem érhető el. Az új puha süveg alkalmazása esetén a felbőrnek a süveg fölső szélénél való kitörésétől vagy a tűzővarratok átszakadásától kevésbbé kell félnünk, mint ha az ismeretes kemény kupakokat használjuk, mivel ez utóbbiak járás alkalmával a folytonos hajlítgatásnak nem engedhetnek. Az engedékeny, puha kupak ellenben járás alkalmával a felbőr mozgásaiban részt vehet, a miből következik, hogy a czipő deformálódása, a tűzővarratok átszakadása, vagy a felbőrnek a kupak fölső szélénél való kitöredezése nem következhet be. Az ismeretes kupakok ugyanis, mihelyt megnedvesednek s nyomásnak tétetnek ki, mindjárt elvesztik alakjukat, a mit a ránczok keletkezéséről vehetünk észre. Ezen ránczok száraz állapotban kemény helyeket képeznek, melyek a lábujjakra állandóan nyomást fejtenek ki s a tyúkszemek (1 rajzlap ír stb. keletkezését elősegítik, a mellett pedig a czipőt is megfosztják szép alakjától. A 7—8. ábrákon bemutatott kiviteli alaknál az (a b c) kupak mellső vége keresztben meg van hasítva a (3) helyen. A 9—10. ábrák szerint az (a b c) kupak mellső vége a fölső oldalon (4) bernetszésekkel van ellátva. Az előbbi kiviteli alak (3) hasítéka s az utóbbinak (4) bemetszései arra szolgálnak, hogy az (a b c) gummilemez előrésze hajlékonyabb és engedékenyebb legyen s a süvegnek az 5. ábrabeli (e) bőrdarab alkalmazása nélkül is tetszőleges tartós alak legyen adható. A süveg előrészének másik oldala megtartja eredeti szilárdságát. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Lábujjvédő süveg, jellemezve egy (b— c) szövetrétegekkel bevont (a) gummilemez által. 2. Az 1. igényponttal védett süvegnek egy foganatosítása, jellemezve azálta', hogy a süveg egy bőrből vagy bőrpótlékból álló (e) toldattal van ellátva azon czélból, hogy a czipő orrának tetszőlegesen hegyes, szögletes, kerek vagy széles alak legyen adható. 3. Az 1. igényponttal védett süvegnek egy foganatosítása, jellemezve azáltal, hogy a gummilemez elől meg van hasítva azon czélból, hogy a süveg előrészének fölső oldala engedékeny legyen s a czipőnek adott hegyes, szögletes, kerek vagy széles alak a süveg alsó oldalának feszültsége által megtartassék. 4. Az 1. igényponttal védett süvegnek egy foganatosítása, jellemezve azáltal, hogy a gummilemez előrészének fölső oldalában bemetszések vannak alkalmazva, minek következtében a lemez ott hajlékonyabb lesz, ellenben alsó oldalának ellenálló ereje megmarad azon czélból, hogy tetszőlegesen hegyes, szögletes, kerek vagy széles orrú czipő legyen létesíthető s ezen alak tartósan meg is maradjon. ellékleltel.) PALLA8 RÉ8ZVÉN* TÁRSASÁG NYOMDÁJA QUDAPEfiTEf