29656. lajstromszámú szabadalom • Készülék növényi olajok fehérítésére és sűrítésére
- 2 — 3. ábra egy habvisszaverő ventilátor metszetét és a 4. ábra a keverőszerkezet egy másik kiviteli alakját mutatja. Az olaj főzésére szolgáló (a) kazáu egy (b) öntöttvas állványon áll, azonban épígy közvetlenül egy alapzaton is rendezhető el. A kazánt a (c) födél légmentesen zárja el, mely födél oldalt a (d) légcsővel és középen a keverőszerkezet (fj tengelye részére egy (e ) lyukkal van ellátva. A kazán alul egy különlegesen szerkesztett (g) fenékkel bír. A (g) fenék középen az (i) légcső részére (h) furattal van ellátva, mely csövet a (j) gyűrű tömíti, míg a fenékben oldalt a (k) elvezetőcső van elrendezve (a mennyiben az olaj a megmunkálás után még folyékony marad). A kazán két (1) és (m) fallal bír. Az ezen falak által képezett (n) közbe fáradt gőzt bocsátunk be, mely a kazánt melegíti. A fűtőtér az (o) gőzbevezetőcsővel és a lecsapódott víz elvezetésére szolgáló (p) csővel van fölszerelve. Az (i) légcső mely (q)-nál lép be az (n) térbe és a kazánt kigyószerűen veszi körül, (r)-nél lép ki ismét, mire a (g) feneken át magába a kazánba lép be. Magától értetődik, hogy az (n) tér belsejében az összes csőkapcsolatoknak megbízhatóknak kell lenniök, minthogy ezen teret körülbelül 100° C. hőmérsékletű gőzzel melegítjük és a csőkapcsolatoknak 2-4 atm. belső légnyomást kell kibirniok. A kazán (g) fenekén az (s) talpcsapágy van elrendezve, mely több félköralakra meghajlított fémszalagon nyugszik, melyek keresztben vannak egymáson elrendezve és fölül egymással össze vannak kötve. A (t) talpcsapágyban az (f) tengely vége forog, melyet a (w) tengelyen ülő (v) kúpfogaskerék hajt. Az (f) tengelyen három csoport, lyukakkal ellátott (x) lapát van elrendezve. Mindegyik csoport négy lapátból áll, melyek egymáshoz képest keresztalakban derékszög alatt vannak elrendezve és körülforgattatnak. A kúpos (v) fogaskerékkel az (y) kúpkerék is kapcsolatban áll, mely a (z) csőre van földugva, úgy hogy a (z) cső, az (u) fogaskerék által hajtott (f) tengellyel ellenkező irányban forog. A (z) csövön négy (1) kar van egymáshoz képest derékszög alatt megerősítve, melyek végén egy-egy (2) laposvas van megerősítve. Utóbbiak a kazán falának hosszában a (g) fenékig terjednek le és ezen laposvasakon époly lyukasztott (3) lapátok vannak elrendezve, mint az (f) főtengelyen, mi mellett a (3) lapátok az (x) lapátok, valamint a legalsó (x) lapát és a (g) fenék között vannak elrendezve. Az egymással szemben fekvő (3) lapátok középen oly módon vannak elrendezve, hogy ezen összekötések az (f) tengelyen a (z) cső meghoszszabbítását képezik (2. ábra). Magától értetődik, hogy az (x) és (3) lapátoknak ellenkező irányban kell forogniok, miáltal az olaj egyenletes és hatásos keverését létesítjük. A lapátok forgásánál az olajat erős hullámzásba hozzuk és az olaj erősen habzik, mi mellett természetesen az olaj arra törekszik, hogy a (d) csövön át eltávozzon. Hogy ezt megakadályozzuk, azonban a képződött gázok részére a szabad elillanást mégis lehetővé tegyük, az (5) ventilátor (3. ábra) alakjában egy különleges berendezés van elrendezve. Ezen berendezés az (5) köpenyből áll. mely a (d) csővel közlekedik és a (6) tengellyel van ellátva. Utóbbit a (7) fogaskerék (1. ábra) és a (w) főhajtótengelyen ülő (8) fogaskerék mozgásba hozza. A (fi) tengely több sugárirányú (9) szárnnyal van ellátva, melyek végén a mozgatható (10) lapátocskák vannak megerősítve. Ezen berendezésnél a (d) csőbe belépő levegő és a képződött gázok könnyen eltávozhatnak, míg a hab a berendezés köpenyében szétveretik és a kazánba visszaszoríttatik. úgy hogy az (a) kazán belsejében marad. Az (f) tengely (s) talpcsapágya alatt egy (11) szita illetve fémsüveg van elrendezve, melynek alsó része köröskörül (12) bevágásokkal van fölszerelve, melynek arra szol-1 gálnak, hogy az olajon átszorítandó levegőt jobban szétosszuk. Ezen süvegbe az (i) ki-i gyozó légcső vége lép be. A levegőt min-i dig egyenletes nyomással szorítjuk be a