29595. lajstromszámú szabadalom • Szerkezet csöveknek hullámossá tételére
görgők a 3—5. ábrák szerint két sorban vannak elrendezve, úgy hogy mindegyik sorra négy görgő jut. A görgőket hordó (c cl c2 c3) és (d dl d2 d3) villák az (e) gyűrűben akként vannak elrendezve, hogy azok a görgőknek a szerkezet középpontja felé való sugárirányú eltolását és ezenkívül a görgők síkjának a csőtengelyhez viszonyított elforgatását teszik lehetővé. A sugárirányú eltolatás a hullámossá teendő csőre kifejtendő munkanyomás szabályozására szolgál és az exczentrikus (f) hornyok vagy hasonló segédeszközök segélyével akként eszközöltetik, hogy az öszszes görgők egy egyetlen fogással, a jelen esetben például a (g) végnélküli csavar forgatása által egyidejűleg tolassanak a cső felé. Ez által azt érjük el, hogy a hullámos csőnek a szerkezetből való kivételét és egy újabb megmunkálandó csővel való helyettesítését igen gyorsan foganatosíthatjuk. Ezenkívül a görgőket hordó villák mindegyike a (h) csavarmenettel és az (i) csavaranyával van ellátva, melyeknek segélyével minden egyes görgő külön-külön is beállítható sugaras irányban. Ez által lehetővé válik az egymásra következő görgőket erősebben meghúzni, úgy hogy az elől lévő görgők úgy szerepelnek, mint egy előmunkáló kaliber. A rákövetkező görgőknek e szerint csak az előpréselt horonynak további mélyítését kell eszközölniök. Ez által egyrészt az egész munkanyomásnak egyenletes elosztását és másrészt a hullámoknak tisztább kiképzését érjük el. A szerkezet részleteiben különféleképen rendezhető el, a mint az a 6—9. ábrákban látható. A 6. ábra szerint a hullámossá teendő cső rögzítve van és a (k) görgőtartó egyidejűleg forgó és haladó mozgásban tartatik, úgy hogy a görgők a cső körül csavarvonal mentén futnak körül és ekközben a csőfalba hullámokat sajtolnak be. Ezen czélból a (k) görgőtartó forgatására egy fogaskerék szolgál, melyet horony és ék segélyével a (w) tengely forgat. A görgő- i tartó kerete az (s) csavarorsó által egyidejűleg az (r) cső hosszában el is tolatik. A 7. ábra szerint a hullámossá teendő (r) cső hosszirányban mozgattatik, míg a görgőtartó csakis forgó mozgást kap. Ezen czélból a cső a (t) szánba van befogva, mely a cső hosszirányában mozgattatik. A 8. ábra szerint az (r) cső forgattatik, míg a (k) görgőtartó az (s) csavarorsó segélyével hosszeltolódást kap. Végül a 9. ábra szerint a hullámossá teendő (r) cső a (w) tengely segélyével forgattatik és az (s) csavarorsó által a (t) szán közvetítésével hosszirányban eltolatik, míg a (k) görgőtartó rögzítve marad. A nyomó görgők száma lényegtelen, fontos csak az, hogy azok a csőharántmetszet egész kerületét körülfogják, úgy hogy a csőanyagnak oldalas kitérése elkerültessék. A görgőket hordó szerkezetre nézve pedig lényegtelen, vájjon a nyomó görgőknek a cső felé való egyidejű előretolása exczentrikus hornyokkal bíró gyűrű segélyével vagy más módon, például fogaskerekek alkalmazásával történik-e. A csöveket a találmány tárgyát képező szerkezettel akár hideg, akár fölhevített állapotban munkálhatjuk meg. A jelen találmány tárgyát képező szerkezet segélyével továbbá a csöveken nemcsak csavarvonalalakú, hanem gyűrűalakú hullámokat is állíthatunk elő. Ezt úgy érjük el, hogy a görgők síkját a csőtengelyre merőlegesen állítjuk be és a görgőtartót nem folytonosan, hanem szakaszosan toljuk előre a cső hosszirányában; eközben a görgőtartót minden egyes hullám sajtolása után természetesen ki kell nyitni. Tövis alkalmazásánál gyűrűs hullámok előállítása egyáltalán lehetetlen, mivel a hullámok sajtolása után a tövist nem lehetne a csőből kihúzni. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Szerkezet csöveknek hullámossá tételére, az által jellemezve, hogy a hullámossá teendő cső nyomó görgők között viszonylagos hosszeltolatás közben for-i gattatik, mely nyomó görgők egy vagy