29566. lajstromszámú szabadalom • Hangváltoztató szerkezet bádogfúvó hangszerekhez
— 2 — rűbben négyszögletes (n) csapó-szelepekkel hozzuk létre, illetőleg szakítjuk meg. Ezen (n) csapó-szelepek a (b) szeleptokban ágyazott, a szeleptokból kinyúló, legczélszerűbben négyszögletes keresztmetszetű (i) ten. gelyekkel bírnak, melyeknek a szeleptokból kiálló végein (k) emeltyűk vannak, mely utóbbiaknak szabad végei viszont az (e) emeltyűk végére csuklósan erősített (m) lemezek (1) bevágásaiban mozoghatnak. Ha (d) billentyűt lenyomjuk, az (e) emeltyű az (m) lemezt fölemeli, miáltal az (m) lemez (1) bevágásaiba bekapcsolt (k) emeltyűk egymás felé elfordulnak. A párosával alkalmazott (k) emeltyűkkel együtt (i) tengelyek s a (b) szeleptok belsejében levő (n) csapó-szelepek is egymás felé fordulnak el. A párosával alkalmazott (h) csapószelepek, melyek mindkét oldalukon párnázottak, mintegy 45° ra kinyílnak, s ekkor párnázatukkal (n) szelepfészekkez szorulnak, úgy hogy a levegő most a megfelelő (g) hangjáraton kénytelen áthaladni. A párosával nyitott szelepek ferde állása folytán a légáram törés nélkül halad a szelepcsövekbe. illetőleg csukott szelepek esetén a hangszeren át, úgy hogy az így előállított hang rendkívül tiszta lesz. A 3. ábrában a légáramnak az első csapószelep-pár nyitása esetén ny)ló útja nyilakkal van föl tüntetve. A többi szelepek szerkezete és múködési módja a most leírttal • teljesen megegyezik. A (b) szeleptok Jés belső berendezése könnyen és aránylag olcsón állítható elő, mert a párosával egymással 90°-nyi szög alattTalkalmazott (n) [szelepfészkeket könynyen szerelhetjük be. Az (i) forogható tengelyeket a (h) szeleptok külső részén apró csavaranyákkal vagy más efélékkel lehet biztosítani. Az egész szerkezet kisméretű és oly egyszerű, hogy egyáltalában nem romolhatik el. A szelep-berendezés egyes alkatrészeinek elkopás esetén szükségessé váló kicserélését s a szerkezet javítását bárki különösebb szakértelem nélkül elvégezheti, a (h) szeleptok levehető (o) födelét a szeleptokhoz csavarokkal erősíthetjük meg. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Hangváltoztató szerkezet bádog fúvóhangszerekhez, jellemezve a (b) négyszögű tokban párosával alkalmazott és (d) billentyűkkel párosával nyitható (n) csapószelepek által, melyek az ismert szellentyűket vagy más eféléket helyettesítik. 2. Az 1. pont alatt igényelt hangváltoztató szerkezethez tartozó, egymáshoz 90° alatt elhelyezett és nyílással ellátott (n) szelepfészkek, melyek a (h) csapó szelepeknek (d) billentyűkkel való nyitása alkalmával a légáramnak egyenes útját zárják és ezt kényszerítik, hogy a szelepcsövekbe törés nélküli oszlopokban lépjen be és így menjen a hangszeren keresztül. 3. Az 1. pont alatt igényelt hangváltoztató szerkezet azáltal jellemezve, hogy a (d) billentyűvel szilárdan összekötött (e) emeltyűn (1) bevágásokkal biró (m) lemez alkalmaztatik, mely utóbbi (1) bevágásai által a csapószelepek (i) tengelyének külső végére erősített (k) forgattyúval van összekötve úgy. hogy (d) billentyű lenyomásával a két hozzátartozó csapószelep elfordul. (1 rajzlap mellékletlel.) PALLAS léaZVÉNYi.-íflaASÁQ NYOMOÁJA BUOAPESTEN